Idei első integrált partneri találkozóját tartja január 29-én a Jászapáti 2000. Mg. ZRt., a jászapáti szakképző iskola tankonyháján (Jászapáti - Hősök tere 2.).
A találkozó előkészítése kapcsán Szutor Imre integrációs igazgató elmondta, hogy a program meghatározásakor törekedtek arra, hogy a gazdákat leginkább foglalkoztató témákat járják körül. Az aktualitások között elöljáróban Lóczi Miklós vezérigazgató a mezőgazdaság társasággal összefüggő fontos változásairól, gazdálkodási elképzelésekről tart összefoglalót. Ezt követően tájékoztatót hallgathatnak meg a földhasználattal kapcsolatos bejelentési kötelezettségről. Jó tudni, hogy az adatszolgáltatás térítésmentes, ugyanakkor annak elmulasztása bírságot von maga után. Változást jelent az is, hogy január 28-tól harmincról hatvan napra változik a földtulajdoni, illetve földhaszonbérleti szerződések módosításának kifüggesztési ideje. Egyelőre ezen a területen olvasható ki konkrét változás a földtörvény változásával kapcsolatban. A törvény egészének módosulása ez év tavaszára várható. A gazdálkodással összefüggő szakmai előadások a növényvédelem, illetve a vetőmagok újdonságairól számolnak be az érdeklődőknek. A találkozó egyik legfontosabb témája lesz minden bizonnyal a Zrt. integrációs szerződéseinek kihirdetése. Szutor Imre elmondta, hogy a választható növények között - és ez nem jelent változást a megelőző évekhez képest - a nagy olajtartalmú napraforgóra, a kukoricára, valamint a tavaszi árpára fognak szerződéses konstrukciókat ajánlani. Mivel a jogszabályi háttér alapvetően nem változott, így a szerződések sem módosultak.
Az integrációs igazgató a 29-i találkozó témáinak ismertetésén túl elmondta, hogy február közepén is szeretnének egy tanácskozást tartani. Akkor partnereik számára az elkövetkező időszak egyik legfontosabb témájáról, a támogatási rendszer 2014-et követő tervezett változásairól szeretnének előadást tartani a téma egy avatott szakértőjével. Akkorra már valamelyest közelebb leszünk a földtörvény átalakításának időpontjához, ennek megfelelően szóba kerülhet majd ez a téma is. Mindenesetre - emelte ki az integrációs igazgató - a törvény elfogadását követően tavasszal részletes tájékoztatót adnak majd a gazdálkodókat érintő változásokról.