Eddig vegyes képet mutatnak a hűtőházba érkező termények
2013-06-28
A 2012-es esztendő gazdálkodását rendkívüli módon megnehezítette a nagy meleg és az ezzel együtt érkező aszályos időjárás, ugyanakkor a tervezett szinten tudták teljesíteni bevételeiket a Nagyrédei Hűtőházban, amelyhez mintegy tízmilliós eredményt könyvelhettek el az év végén.
Kovács Zsolt, a hűtőház vezetője elmondta, hogy tavaly húzóterméknek számított, komoly árbevételt hozott a zöldborsó, és a különböző babfélék. Mindez lehetővé tette, hogy 25 millió forintos nagyságrendben hajtsanak végre fejlesztéseket. A beruházások pedig szolgálták a minőség további javítását, illetve növelték a tevékenység hatékonyságát, amivel végső soron az eredményességet is emelni lehetett. A beruházások részeként a különböző babfélék elő feldolgozó kapacitásának bővítésére nyílt lehetőség, valamint új előfőző berendezést is vásároltak. Ez utóbbi lehetővé teszi, hogy párhozamosan többféle zöldség feldolgozását végezzék egy időben. Továbbra is cél a termékpaletta szélesítése, amelynek érdekében például a jövőben tervezik a csemegekukorica feldolgozásához szükséges berendezések beszerzését.
Idén már az év első felében komoly problémákkal kell szembenézni az időjárás miatt. Az alaphelyzetet jól jellemzi, hogy mintegy 1500 tonna zöldborsóra kötöttek szerződést a gazdákkal, amelynek harmadát el sem tudták vetni a túl sok és túl hosszú ideig tartó esős időszak miatt, számos tábla vízben állt. Az előrevetíthető mennyiségi problémákhoz egyelőre azonban nem társul minőségi gond. A nemrégiben megindult borsófeldolgozás tapasztalatai szerint kiváló minőségű növény érkezik a hűtőházba. A feldolgozott mennyiség nagy részét Jászapátiból a TÉSZ tagoktól szerzi be a hűtőház. Az időközben gyökeresen megváltozott időjárási helyzetben, a rendkívüli meleg hatására az érés felgyorsult, remélhetőleg ez nem befolyásolja majd a minőséget, illetve az egyszerre beérő termés feldolgozására meg lesz a kapacitása az üzemnek.
Az időjárás a bab vetését késleltette, ennek ellenére idén is húzónövény lehet. A tapasztalat szerint jól értékesíthető, keresik partnereik. Egyfajta kitörési pontot jelenthet, ha jól sikerül a bab szedése, illetve a felvásárlás. Az elkövetkező hetekben kiderül, hogy a pozitív várakozások beigazolódnak-e.
A cseresznye szezon már mögöttünk van. A gazdák Heves, Atkár, Erdőtelek környékéről hozzák portékáikat Nagyrédére. Elmondható, hogy alapvetően kevés gyümölcs termett, ennek ellenére a minősége nem jó, de az ára mégis viszonylag magasra emelkedett a piacon. Jellemző, hogy a tervezett árszintnél mintegy harminc százalékkal magasabb értéken adták a gazdák árujukat.
Lassan elérkezünk az év derekára, de nem lehet azt még látni, hogy még milyen év lesz 2013-ból. A bab termés feldolgozása, illetve az őszi, téli értékesítési időszak teljesítménye alapvetően határozza meg a esztendő megítélését, az idei gazdálkodási lehetőségeket.