
Tevékenység Kereskedelem Partnerek Elérhetőségek Pályázatok Partnereink
| Évbúcsúztató nyugdíjas nap![]() 2013-12-06
A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is vendégül látta társaságunk az egykori dolgozókat egy évbúcsúztató ebédre. A nyugdíjas nap résztvevőit a Pájer Antal Művelődési Házba invitáltuk egy jó hangulatú összejövetelre.
Lóczi Miklós vezérigazgató köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, hogy számos nehézséggel kellett ebben az évben is szembenéznie a társaságnak, ugyanakkor – ahogy az elmúlt évtizedekben mindig – a kihívásokra most is sikeresen felelt a cég. A részvénytársaság és a partner vállalkozások is nyereségesen zárhatják a 2013-as esztendőt az előzetes adatok szerint, és továbbra is munkát, tisztes megélhetést szeretne biztosítani dolgozóiknak, illetve a korábban megszokottak szerint kedvező díjszinten kifizetni a földhaszonbérleteket. Hozzátette, hogy idén várhatóan december második felétől kezdjük meg a földbérleti díjak kifizetését.
Társaságunk évtizedek óta több civil közösség támogatását is felvállalja, amelyek képviselői ez alkalommal is jelen voltak az évbúcsúztatón.
A Muskátli Népdalkör minden évben egy-egy dalcsokorral kedveskedik a találkozóra érkezőknek. A dalkör tavaly ünnepelte megalakulásának negyvenedik évfordulóját. A közösség vezetője, Mihályi Lászlóné elmondta, hogy szerencsére rengeteg helyre hívják, várják csoportjukat. – Év elején mindig úgy tűnik, mintha nem kellene majd fellépnünk egész esztendőben, azután egyszer csak sorra érkeznek a meghívók – mondta -, és szinte nem is marad olyan hétvégénk, amikor valamilyen találkozóra, bemutatóra ne volnánk hivatalosak. Hasonlóképp alakult a 2013-as esztendő is.
Összesen 19 népdalkörrel alakítottak ki baráti kapcsolatot a Jászságban és Heves megyében is. Rendszeresen látogatják egymást különböző dalköri összejöveteleken. – Hála a részvénytársaság támogatásának, mindegyikre el tudunk menni. A csoportunk létszáma harminc fő, minden héten csütörtökönként próbálunk, szintén a részvénytársaság támogatásával, az általa biztosított teremben. A csoport kiemelkedő teljesítményét jelzi, hogy a napokban immár hatodik alkalommal szerezték meg a KÓTA arany minősítését.
A gazdasági társaságunk egykori dolgozói közül sokan kapcsolódtak a Vándorfy János Honismereti Szakkör tevékenységéhez. Mihályi József a szakkör vezetője elmondta, hogy idén is tartalmas évet tudhat maga mögött közösségük. – Amit év elején elterveztünk, azt sikerült végrehajtanunk. Továbbra is az egyik legfontosabb feladatunk a Tanyamúzeum rendben tartása volt, de emellett persze voltunk kirándulni, sokat készültünk, hogy az Aratónap idén is sikeres legyen. Rendszeresen megtartottuk szerdai összejöveteleinket, ahol az aktuális feladatokat mindig meg tudtuk beszélni.
A szakkör idén nem adott ki könyvet, de már gyűjti az adatokat tervezett kiadványuk megjelentetéséhez, amely Jászapáti iparosságáról szól majd. – Az iparosság tagjait, a különböző mesterségeket próbáljuk összegyűjteni az új kiadványban, megmutatni, hogy Jászapátin a háború előtt milyen mesterségek voltak jelen.
Október elején megtartották a hagyományos honismereti találkozót, amelyre az elszármazottak képviselői, valamint a berényi, dózsai, jákóhalmi, kiséri honismereti kör tagjai is eljöttek. Közel száz főt láttak vendégül ez alkalommal. - Reméljük jövőre is legalább ilyen tartalmas programot tudunk végigvinni egész évben – tette hozzá Mihályi József.
Bugyi Miklósné a Jóbarátság Nyugdíjas Klub vezetője kiemelte, hogy 2013-ban a tervek szerint tudták megvalósítani összejöveteleiket. Több településen jártak nyugdíjas találkozókon, illetve októberben megtartották Jászapátin is találkozójukat. – A rákóczifalvi, jászladányi, jásziványi nyugdíjas klubok tagjait hívtuk meg a rendezvényre, amelyen több mint százan vettek részt ebben az évben is – mondta a klubvezető. - Évzáró összejövetelünket pedig a hétvégén tartjuk meg. Voltunk kirándulni ebben az évben is, Veresegyházon megnéztük a medveparkot. Igyekszünk jövőre is részt venni a helyi, járási, illetve megyei nyugdíjas összejöveteleken. Minden hónapra tervezünk 2014-ben is valamilyen rendezvényt, kirándulást, találkozót, amihez nagyon nagy segítséget nyújt az Rt támogatása.
Kapcsolódó galéria: Évbúcsúztató nyugdíjas nap |

