
Tevékenység Kereskedelem Partnerek Elérhetőségek Pályázatok Partnereink
| Előrelépés a legjelentősebb cégek mezőnyében![]() 2013-12-07
A Jászapáti 2000 Mg. ZRt. eredményei, munkatársaink teljesítménye továbbra is a megye félszáz legjelentősebb cégének sorában tartotta társaságunkat, sőt korábbi helyezésén javítva vitathatatlanul a legnagyobb mezőgazdasági vállalkozás ebben az esztendőben is.
Megyénkben immár 18. alkalommal jelent meg szűkebb régiónk gazdaságát bemutató TOP 50 kiadvány, amely a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága, valamint a Jász – Nagykun – Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közös kiadványa.
A megye TOP 50-es vállalkozásainak sorában meghatározó súllyal jelennek meg a jászsági cégek, hiszen a félszáz cégből 22 a Jászságból, 20 a szolnoki kistérségből, 3 a karcagi-, 2 – 2 a tiszafüredi- és a törökszentmiklósi-, egy pedig a kunszentmártoni térséghez kötődik, míg Mezőtúr környékéről ebbe a sorba nem került egyetlen cég sem. Az ötven legjelentősebb vállalkozás együttes nettó árbevétele 1534,2 milliárd forint volt 2012-ben, amely 1,8 százalékos emelkedés 2011-hez képest.
A vezető vállalkozások között alapvetően meghatározó a feldolgozóipari ágazat 32 céggel, a kereskedelmi cégek száma már jóval kevesebb, 10 vállalkozás tartozik ide, a szállítás, raktározás területén három, az építőiparban pedig két cég végzi tevékenységét. A mezőgazdaság területéről kizárólag társaságunk került teljesítményével a vezető vállalkozások mezőnyébe, közel 9,5 milliárdos bevételi szinttel, ami majd 23 százalékos növekedést jelent a 2011-es adatokhoz képest. A rangsorban a 22. helyről a 20. helyre léptünk elő. A dobogós helyezésekben nem történt változás, továbbra is a Samsung, Electrolux, Jász – Plasztik vezeti a megyei sort. A legmagasabb mérlegfőösszeget tekintve társaságunk az előkelő hetedik helyet tudhatja magáénak a megyében 12,6 milliárd forinttal.
A mezőgazdasági tevékenységet folytató társas vállalkozásokat vizsgálva megállapítható, hogy a megyei cégek nettó árbevétele 20,5 százalékkal emelkedett 2011-hez képest, 2012-ben 91,6 milliárd forintra emelkedett. A Jászapáti 2000 Mg. ZRt. részaránya a legnagyobb vállalkozások körében 10,3 százalékos, míg a legnagyobb mezőgazdasági vállalkozásokat tekintve a teljes bevétel egyharmadát teljesítette cégünk.
/Forrás: TOP 50, 2013 kiadvány /
Kapcsolódó galéria: Jász - Nagykun - Szolnok Megyei Top 50 |

