
Tevékenység Kereskedelem Partnerek Elérhetőségek Pályázatok Partnereink
| A továbblépés iránya a feldolgozóipar lehet![]() 2013-12-16
Az integrációs tevékenység annak ellenére is működött az elmúlt évben, hogy a növénytermesztés nem a legjobb évét tudhatja maga mögött, a felvásárlási árak pedig messze elmaradtak a gazdák várakozásaitól. A napokban cégünk integrált partnereit látta vendégül egy év végi beszélgetésre.
A Jászapátiból és vonzáskörzetéből érkező partnereket Lóczi Miklós vezérigazgató köszöntötte. Az év tapasztalatait összefoglalva kiemelte, hogy a betakarítást követően a legtöbb termelő – félve attól, hogy a túlkínálat miatt zuhanni fognak az árak – korán megpróbált túladni gabonáján. A terményárak azonban még a pesszimista előrejelzéseket is alulmúlták. Drasztikusan esett a felvásárlási ára a búzának, napraforgónak, kukoricának egyaránt, ráadásul a kukoricára nem is igen akad vevő.
Ennek ellenére a Jászapáti 2000 Mg. Zrt. ez idő szerint is folyamatosan megtartja beruházásait és új utakat keres a gazdasági környezet teremtette lehetőségek között. Tavaly indult útjára a folyamat, amely az év második harmadára befejeződött, teljesült a Naszálytej Zrt. és a Jásztej Zrt. egységes céggé tétele. Az eddig eltelt időszak bizonyítani látszik az előzetes feltevést, miszerint a tejágazatban immáron nem tud megmaradni egy olyan kis cég mint a Jásztej volt, ugyanakkor a megfelelő bővítéssel versenyképes maradhat. Immár az egységessé vált Naszálytej Zrt. tulajdonosai azon gondolkodnak, hogy egy zöldmezős beruházás keretében a belvárosi üzemből egy újonnan épülő csarnokba jó lenne kiköltözni, megfelelő feldolgozó ipari támogatás igénybevételével, melynek az előkészületei a következő évben indulhat. Lóczi Miklós hozzátette, cégünk a továbbiakban is nyitott lesz a feldolgozóipari fejlesztések iránt. Ennek volt betudható, hogy mind a hűtőházi tevékenység, mind a borászat immáron az együttműködő vállalkozások között megtalálható.
Az integrációs feladatokat koordináló Szutor Imre igazgató is elmondta véleményét a 2013-as tapasztalatokról. A legnagyobb problémát a 2013. március 15-ét követő két hétben, meghatározó mennyiségben, a fagyott földre lehullott hó, illetve eső okozta a növénytermesztésben. Az őszi kalászosok – amelyek igen jó állapotban átteleltek –, részben vagy teljes egészében károsodtak, ami később a betakarításra is rátette a bélyegét.
– A gazdatársadalom – köztük én sem - nem akarta elhinni, hogy ilyen előzmények után a gabona ára 45 ezer forint alatt lesz és nem indul emelkedésnek sőt inkább csökkent – tette hozzá Szutor Imre. – Bíztunk benne, hogy úgy 48 – 52 ezer forintos felvásárlási árak kialakulhatnak a piacon.
Amit a természet el tudott rontani a csapadékeloszlásban, azt megtette. Az így tőszámhiányosan fejlődő kultúráknak köszönhetően közepes termés alakult ki, ráadásul a minőség sem volt a legjobb. Erre jött még, hogy a felvásárlási árak is negatív irányban indultak el. A tavaszi növényeknél a heterogén csapadékeloszlás, az esetenként nagymennyiségű csapadék szintén rátette a kézjegyét a tavaszi munkákra. Később lehetett vetni, ebből eredően később is lehetett betakarítani. A termésmennyiséggel nem is volt nagy probléma, hiszen például a napraforgó 2,8 tonna körül alakult, ugyanakkor itt is a legnagyobb gondot a felvásárlási árak jelentették. A tavalyi 130-140 ezer forintos árhoz képest idén 80 - 83 ezer forint közé árazódott a piac.
Az integrált partnerek majd mindegyikével sikerült elszámolni, annyi probléma adódott, hogy a termelők egy kicsit előbbre próbáltak fejleszteni, beruházni. Bízott mindenki a magasabb felvásárlási árakban és a támogatások időben történő kifizetésében. Ezt a várakozást végül nem igazolta a kialakult árszint és a támogatás pontos érkezése sem, de mindenki rendezni fogja a hitelét. A már megkötött integrátori szerződések 2013 - 2014-re még nem érték el a tavaly ilyen kori területnagyságot, de látható, hogy kevesebb gazda számára volt indokolt integrátori hitelt felvenni a termelés indításához és óvatosabbak a fejlesztések tekintetében. Többen jelezték, hogy szerződést fognak kötni, de egyelőre megvárják, hogy kikeljenek és fejlődjenek a növények, és stabilizálódjon a piac.
Kapcsolódó galéria: Integrátori évzáró |

