Története egyik legnagyobb árbevételét érte el a Hűtőház
2014-01-27
Rendkívül nehéz volt a 2013-as év a mezőgazdaság számára. A szélsőséges időjárás alaposan megviselte a kertészeti kultúrákat. A gazdák nem csak a tervezett mennyiséghez, de a sok éves átlaghoz képest is kevesebb terményt tudtak betakarítani. A Nagyrédei Hűtőház ennek következtében csak nagyon nehezen, és jóval drágábban tudta beszerezni a termeléshez szükséges alapanyag mennyiséget.
- Jellemző lehet az elmúlt esztendőre az, ami a zöldborsóval történt – mondta Kovács Zsolt a hűtőház vezetője. – Év elején a terveinkben összességében mintegy 1600 tonna termény felvásárlása szerepelt. A várt mennyiséghez igazodva kötöttünk szerződéseket a termelőkkel. Már a tenyészidőszakban látszott, hogy nagy gondok lesznek, s betakarítás mindezt igazolta is. Közvetlenül a növénytermesztő partnereink összességében csak 700 tonnányi terményt tudtak beszállítani.
Az ügyvezető hozzátette, hogy szinte minden zöldség és gyümölcsfélével hasonló volt a helyzet, ha az arányok némiképp változtak is. – A hűtőház tevékenységéhez szükséges alapanyagot azonban mindenképp be kellett szerezni, az elmaradt termést csak külföldről vásárolt terménnyel tudtuk pótolni. Ez az adott időszakban esetenként egyrészt komoly likviditási feladatot jelentett, másrészt pedig nagyban rontotta a jövedelmezőséget.
Kovács Zsolt ezzel együtt is arról tudott beszámolni, hogy történetének egyik legmagasabb árbevételét teljesítette a Hűtőház. Az már most látszik, hogy a nehézségek ellenére is pozitív eredménnyel zárhatták az évet, a pontos számokat várhatóan májusban ismerhetünk majd.
Ebben az évben összességében mintegy 3500 tonnányi szezonális termék feldolgozását tervezik, az alapanyag beszerzésében a stabil termelői partnerhálózat segíti a céget. Egyelőre még nincs jele annak, hogy az alapanyagárak emelkednének, persze nem kizárt, hogy az útdíj esetleges emelkedése miatt növekedjen az árszint.
Továbbra is vállal a cég bércsomagolást a korábbiakhoz hasonlóan, amely tevékenység volumene mintegy ötszáz tonnával emelkedhet idén. Hangsúlyt helyeztek az új piacok meghódítására is, ennek köszönhetően a már meglévő partnerek mellé libanoni kereskedelmi cégek is csatlakoztak. Mintegy ötvenmillió forintos informatikai fejlesztést követően új vállalatirányítási rendszert vezettek be.
Belföldön továbbra is stabil partnerkapcsolatokkal rendelkeznek, ott vannak a Nagyrédei Hűtőház termékei a Spar, a Coop, a CBA, a Real kiskereskedelmi láncok boltjainak polcain.