A költségtakarékosság, a hatékonyság növelése, a környezetvédelem, illetve a biztonság jelenti a cégünk energetikai tevékenységének alappilléreit. Báthor László energetikus szerint a hagyományos energiahordozók mellett az alternatív energia felhasználásának erősítése felé is nyitni kell, amely területen az első lépéseket már meg is tette a Jászapáti 2000 Mg. Zrt.
Az alaptevékenységeink, a növénytermesztés és az állattenyésztés immáron számos más területtel is kiegészültek, például az élelmiszerkereskedelem, a mezőgazdasági input anyagok kereskedelme, valamint rendkívül fontos terület a mezőgazdasági integráció is. – Ahhoz, hogy ezeken a területeken el tudjuk végezni a munkákat, a technológiai üzemeltetéshez, a gépüzemeltetéshez energiahordozókra van szükség, energiahordozókat használunk fel. – mutatott rá Báthor László energetikus. – Az energetikai feladatok végrehajtásának célterületei közé tartozik, hogy az energia bekerülési költsége csökkenjen, illetve annak felhasználása hatékony legyen, miközben ügyelni kell a személy és vagyonbiztonság feltételeinek biztosítására és a környezet védelmére.
Meg kell teremteni azon feltételeket, amelyek segítségével cégünk energiafelhasználása minél takarékosabb, az energiahordozók beszerzése pedig minél költséghatékonyabb. Jelenti ez azt is, hogy mindig annyi álljon rendelkezésünkre amennyire épp szükség van a termelési folyamatok, a munkavégzés biztosításához. Az energetikus feladata pedig az, hogy mindezt milyen módon lehet megoldani.
A ZRt-ben üzemanyagot, kenőanyagokat, villamos energiát, földgázt, és pb-gázt használunk fel a különböző termelési ágazatainkban. A növénytermesztés, gépüzemeltetés üzemanyag felhasználással jár, a szántóterületeinken használjuk fel a gázolaj legnagyobb mennyiségét, illetve az állattartás gépei, a szállítás járművei használnak üzemanyagot. A nagy mennyiségű, mintegy évi 900 ezer liter gázolaj felhasználás lehetővé teszi, hogy a listaárhoz képest kedvezményt is tudjunk érvényesíteni. A ZRt. és a MOL között létrejött szerződés szerint saját felhasználásra, és a cégcsoport tagjai- és az integrációs partnerek részére is értékesítsünk üzemanyagot. A gázolaj eladás meghaladja a három millió litert éves szinten.
A villamos energiát – amit szabadpiaci szerződéssel vásárolunk – minden területünkön használunk. A ZRt. központjaiban, telephelyein 2 - 2,2 GWh teljesítmény szükséges évente. Nagy mennyiségű energiát használ fel a cégcsoport többi tagja. A különböző partner cégek felhasználása összességében mintegy 6,5 GWh. A villamos energia-gazdálkodás – a kedvező árképzés mellett is – folyamatos odafigyelést igényel, hogy ne legyenek kapacitástúlkérések, vagy meddő energiafelhasználás. Ügyelni kell arra, hogy például a terményszárítóknál a szárítási időszakra rendelkezésre álljon megfelelő teljesítmény kapacitás, illetve ha már nem kell nagyobb teljesítmény, akkor ne fizessünk feleslegesen rendszerhasználati díjat.
A villamos energia területén immár negyedik éve nem csak felhasználóként, de termelőként is megjelent cégünk, hiszen 2010-től üzemeltetünk biogáz üzemet a sertéstelep melletti területen. A termelt áram egy részét önfenntartásra használja, a fennmaradó részét pedig átadja az országos hálózatba. Eddig mintegy hat millió kWh termelt. Ezáltal bekerültünk a megújuló energia-termelő rendszerbe.
A földgázt technológiai céllal és az épületek fűtésére használunk. Technológiai felhasználásunk a terményszárítók, a takarmánykeverők működéséhez. A gázt a fogyasztási hely nagyságától függően egyetemes gázszolgáltatótól szerezzük be, de az óránként 20 köbméter feletti fogyasztóhelyek részére szabadpiaci beszerzést alkalmazunk.
PB gázt is felhasznál a cég, két telepen tárolja, a jászapáti pulykatelepen, illetve a jásziványi juhászatban. Az elmúlt évtől, mintegy 10 százalékos árcsökkenéssel sikerült beszerezni a PB gázt.
A hagyományos energiahordozók mellett egyre inkább előtérbe kerül a megújuló energia felhasználási arányának növelése. Első lépésként egyelőre ott tart a folyamat, hogy több árajánlatot kértünk be szolgáltatóktól. Az ÁBC, az irodaház, a Pethes tanya villamos energia szükségleteinek biztosításához napelemek telepítésére. Mindezen túl pedig napkollektorok segítségével használati melegvíz előállítására. Mindenképp szükség van az új terület minél magasabb szintű megismerésére, referenciák beszerzésére, illetve keressük a kedvező pályázati lehetőségeket. Lépéseket teszünk abban az irányban is, hogy áttekintsünk: milyen megoldásokkal és milyen költségkihatással lehetne az úgynevezett hőszivattyús fűtési rendszerek alkalmazása az egyes épületeknél.