Biztosított a nyugodt évkezdés, rendelkezésre áll minden alapanyag
2014-02-26
Nyugodtan indult az év a jászapáti Agrocentrumban, cégünk integrált partnerei, a környékbeli gazdák folyamatosan érkeznek az áruházba, hogy megfelelően előkészíthessék a tavaszi munkakezdést a földeken. A műtrágya értékesítésének novemberi, decemberi csökkenését követően az év első két hónapjában ismét bővült az értékesítés.
Földiné Gulyás Rozália a Centrum Jászapáti Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. vezetője arról adott tájékoztatást, hogy az ország egyik legnagyobb mezőgazdasági integrátor, illetve agrárkereskedelmi vállalata, a KITE tulajdonosváltását követően a korábban neki beszállító Nitrogénművek próbál alternatív csatornákat találni az értékesítésre, illetve árképzésében is új utakat keres. Mindez egyelőre kiszámíthatatlan áringadozást eredményez a piacon. Ezzel együtt az ellátás biztosított, nincs probléma a megrendelt műtrágya beérkezésével.
Rendelkezésre áll a gazdák igénye szerint továbbra is a repcéhez szükséges kénes-, a kalászosok számára hasznos nitrogéntartalmú (27 és 34 százalékos egyaránt), mindezek mellett pedig a kapás növényeknek szükséges összetett műtrágyák (Yara termékek, illetve a szolnoki Genesis műtrágyák) a vevőin igények szerint állnak rendelkezésre. Nincs probléma a mikro-granulátumok beszerzésével, értékesítésével sem.
– Odafigyelünk a vevő igényekre – tette hozzá az ügyvezető –, ennek megfelelően lehetőség van egyedi igények szerinti megrendelésre, ugyanakkor közvetlenül raktárkészletünkből is vásárolhatnak az érdeklődő gazdák. Partnereinknek nyújtott szolgáltatásként, a megvásárolt műtrágyákat igény szerint a kiszórásig tároljuk.
A lombtrágyák március első hetében érkeznek az ígéret szerint, hasonlóképp a szükséges vegyszerek (kalászosok számára gyomirtók, gombaölők) szállítása is a következő egy – két hétben várható.
A tavaszi munkák egyik alapkérdése, hogy a kártevők és a gombák ellen miként vehetik fel a harcot a gazdálkodók. – Lényegében elmaradt a tél, nem volt igazi hideg, nem hullott hó sem, ami kedvez a kártevők és a gombák szaporodásának – tette hozzá.
Mindezeken túl a szabályzók változása miatt nem lehet a napraforgó és kukorica magokat rovarölőkkel csávázni. A monokultúráknál így kifejezetten ajánlott a talajfertőtlenítés. A gazdák számára segítség lehet, hogy a fent említett kérdések tisztázásához növényvédelmi szaktanácsadást biztosít cégünk a partnerek számára.
A vetőmagok – kukorica, napraforgó, lucerna, tavaszi árpa, fénymag, borsó stb. – beszerzése folyamatos, illetve már rendelkezünk megfelelő árukészlettel is a tavaszi vetésekhez. Természetesen itt is próbálunk megfelelni az egyéni igényeknek is és rendelés alapján is lehetőség van a beszerzésre. Ráadásul egyelőre a vetőmag piac is nyugodtnak látszik, az alapanyagok rendelkezésre állnak. Amennyiben a határ megfelelő mértékben szárad, lassan megkezdődhet az idei szezon is a földeken.