Jól telelt az őszi vetés, kedvező ütemben indult a tavaszi munka
2014-03-18
Az elmúlt év rendkívül szélsőséges volt a mezőgazdasági termelők számára. Sok gondot okozott ugyanis az időjárás, mégis a legnagyobb pofont a piactól kapták a gazdálkodók, hiszen rendkívül alacsonyak voltak a felvásárlási árak – fogalmazott Lénárt Mihály cégünk növénytermesztési ágazatvezetője. A 2013-as termésátlagok a tervezett szinthez közeli értékeket mutattak, ugyanakkor a felvásárlási árak mélyen alatta maradtak.
A tavaly nyár végén, szeptemberben hullott csapadék jó feltételeket teremtett a talaj előkészítő munkához, amelyet lazításos technológiával készítettük elő az őszi vetéshez a földeket. Szeptember végén martonvásári vetőmagból került a földbe az őszi árpa, míg októberben az őszi búzát vetettük el. Ez utóbbi fajtaszerkezetében is meghatározók a martonvásári vetőmagok, de ősszel szegedi fajta is került a földbe, nevezetesen a GK – Csillag, ugyanakkor nagyobb területen is kipróbáljuk a hibrid búzákat.
Az állomány szépen kikelt és jó állapotban telelt át. A talaj felszíne már száraz, igaz a felszín alatt még raktározódott némi nedvesség.
Az idei tél rendkívül enyhe és csapadékmentes volt, az elvetett kalászosok szépen bokrosodtak és megerősödtek. Az enyhe tél azonban nem csak a kultúrnövények fejlődésének tett jót. Kiemelt figyelmet kell fordítani a kórokozók, a kártevők elleni védekezésre, hiszen ezeket sem gyérítette a téli időjárás. Az őszi kelésű gyomok is jelen vannak.
Az elmúlt napokban a légi úton történő fejtrágyázás zajlott, amit az elmúlt héten sikeresen be is fejeztünk.
Az őszi árpánál kiemelt figyelmet kell fordítani a gombabetegségek terjedésének megakadályozására. A gyomirtással együtt - vagy akár azt megelőzően - dönteni kell a gombaölő szerek alkalmazásáról. A búzánál pedig nagyon oda kell figyelni a gyomkelésre, amely alapján határozni kell a beavatkozás megkezdéséről. Ez nem megy másként, mint hogy folyamatosan járni kell a területet és oda kell figyelni a növények fejlődésére.
Ebben az évben is termel társaságunk a Nagyrédei Hűtőház számára zöldborsót, illetve fejtett babot, előbbi vetését március 13-án megkezdtük, amelyből három fajta kerül a földbe. A talajmunkát ehhez megfelelő időben és technológiával sikerült elvégezni, még ősszel megkapta az alapműtrágyát, a vetést megelőzően pedig a Nitrogén műtrágyát.
A fejtett babot fővetésben, várhatóan május közepén vetjük el.
A csapadékviszonyokat, illetve a talaj nedvességtartalmát figyelembe véve nem elképzelhetetlen, hogy rövidesen öntözni kell a borsó területeit ahhoz, hogy megfelelően, egységesen keljenek ki az elvetett magok.
Az őszi, illetve a tavaszi vetések is megfelelő ütemben kerülhettek, kerülhetnek a talajba, így ennek megfelelően kedvezően indulhatott a gazdálkodás. Mindenképp bizakodunk a kedvezőbb időjárásban az elkövetkező hetekre, hónapokra, de talán még inkább bizakodva várjuk a kedvező, az elmúlt évinél korrektebb átvételi árképzést a betakarítás idején.