
Tevékenység Kereskedelem Partnerek Elérhetőségek Pályázatok Partnereink
| Hatékonyságot javító gépbeszerzés![]() 2014-04-06
A növénytermesztési ágazatunk eszköz és géppark fejlesztése céljából múlt év végén elindított program ezekben a hetekben újabb állomásához érkezett. Már dolgoznak azok a vetőgépek, amelyek a beszerzés keretében nemrég állhattak „csatasorba” társaságunknál. A géppark fejlesztés részleteiről – Nagy Miklós ágazatvezető adott tájékoztatást.
A napokban érkezett két darab MONOSEM NG Plus 4-es, hatsoros szemenként vető gép cégünkhöz. A francia mezőgazdasági gépgyártó cég legkorszerűbb vetőgépe ez idő szerint már kukoricát vet Jászapáti határában, emellett alkalmas a napraforgó, a cirkos kukorica magjának földbe helyezésére is, illetve ebben az évben már a bab vetésére is használni fogjuk.
![]()
A gép hat darab vetőmagtartályában egyenként, mintegy másfél zsáknyi vetőmagot raktározhat, ami mintegy kéthektárnyi területre elegendő magot jelent. A gép tartalmaz három darab mikro-granulátum szóró egységet, darabonként negyven kilónyi tartállyal, és két műtrágya tartálya öt mázsányi műtrágya szállításáról, illetve földbe juttatásáról gondoskodhat. Mindezt pedig egy menetben teljesítheti, egyszerre adagolva a vetőmagot, 8 – 10 centi mélyre, mellé a szükséges mennyiségű műtrágyát és mikro-granulátumot, amelyet megfelelő tömörséggel zár le a V alakú tömörítő kerék egység. Az első napok tapasztalata szerint nem lehetetlen egyetlen műszakban akár 45 hektáron végezni a feladatokkal az új vetőgép segítségével.
Munkatársaink néhány héttel ezelőtt Nádudvaron vettek részt egy továbbképzésen, ahol képesítést szereztek az újonnan érkező John Deere 6100 RC traktorok kezelésére, működtetésére. Az erőgépek két hét múlva április második felében állhatnak munkába a határban. A száz lóerős komplett kistraktorok a kukorica, a cukorrépa vetésében, illetve a logisztikai feladatok végrehajtásában lesznek majd segítségünkre. A legújabb fejlesztésű motorokkal szerelt, a tier 4-es 5-ös emissziós elvárásoknak is megfelelő járművekről van szó.
A gépbeszerzés következő eleme egy Krone 120/70 Prechop nagy kockabálázó gép. A bálázó vontatásához 220 Le-s erőgépre lesz szükség, és várhatóan a következő hónapban, májusban érkezhet cégünkhöz. Ennek megfelelően a szalma bálázásakor lehet először segítségünkre az új eszköz.
A tavaszi munkákat megelőző gépjavítások, karbantartások idején szerelték be az ősszel megérkezett GPS alapon működő sorvezetőket az erőgépeinkbe. A hat eszközzel kiegészített gépek immár folyamatosan dolgoznak a földeken és rendkívül kedvező tapasztalatokat szereztek munkatársaink. A 2 illetve 20 centiméteres pontossággal beállítható eszközök segítségével lehetővé vált a 24 órás műszakok végig vitele úgy, hogy a hatékonyság, a pontosság közben nem változik, ráadásul komoly üzemanyag mennyiség megtakarítást is eredményez. A sorvezető eszközök mindegyike képes az adott táblát elmenteni és a kezelő bármikor előhívhatja a memóriából. Ezzel is könnyítve a későbbi munkavégzést. A készülék alkalmas bármilyen poligonban kiszámolni a legoptimálisabb munkakiosztást.
A gép és eszközbeszerzési program eredményeként olyan berendezések érkeztek, érkeznek társaságunkhoz, amelyek valóban a XXI. század elvárásainak megfelelő modern, hatékony és nem utolsó sorban kényelmi szempontokat is figyelembe vevő eszközökként működtethetők. A beszerzési árakhoz hozzárendelt megtérülési idő esetenként akár egyetlen szezonnál is kevesebb lehet.
Kapcsolódó galéria: Gépbeszerzés |

