
Tevékenység Kereskedelem Partnerek Elérhetőségek Pályázatok Partnereink
| A gyér csapadék ellenére is szépen gyarapodik a repce![]() 2014-04-25
A kevés csapadékkal és enyhe időjárással magunk mögött hagyott tél után az elmúlt másfél hónapban nem érkezett értékelhető mennyiségű csapadék Jászapáti határába. Az őszi káposztarepce fejlődése ennek ellenére is bizakodásra adhat okot. Gonda László ágazatvezető elmondta, hogy a hagyományos és a kísérleti, széles sortávú technológiával vetett táblákon is megfelelően növekszik a növénykultúra.
Az összességében négyszáz hektáron vetett repce fele hagyományos technológiával, másik fele pedig a széles sortávos (Simba lazítóval) technológiával került a földbe. Ez utóbbi technológiát az elmúlt évben szerzett kedvező tapasztalatok alapján alkalmazza nagyobb területen társaságunk. Gonda László kiemelte, hogy a korábbi évek termésátlagához képest közel egy tonnával magasabb termésátlagokat sikerült betakarítani az új technológiával vetett területekről. – Rendelkezésünkre áll az újfajta technológiához szükséges talaj előkészítő-, illetve aprómagvető adapter – tette hozzá -, így használjuk is azokat. Egyetlen menetben oldhatjuk meg a talaj előkészítést, a vetést és vetés lezárást. Mindez pedig akár 15 – 20 ezer forintos hektáronkénti költségmegtakarítást is eredményezhet, ráadásul óvja a talaj nedvességtartalmát.
A növény gyarapodásának épp megfelelő fenofázisában érkezett a tél, ugyanakkor nem volt elég hideg, illetve a csapadék mennyisége is elmaradt az átlagostól. Így tavasszal korán és nagy számban jelentek meg a kártevők és a kórokozók egyaránt. Ez idő szerint a „kártevők munkája” látszik jobban a határban, helyenként két - három alkalommal vált szükségessé a védekezés velük szemben. A tápanyag utánpótlást nitrogén fejtrágyával két ütemben hajtjuk végre általában, amikor is a vegetáció megindul, illetve amikor szárba szökken. Idén a második ütem kimaradt a csapadékhiány miatt. Ezt permetezéskor lombtrágyával pótoltuk.
– Egyelőre nincs nagy különbség az egyes táblák között, az állomány szépen fejlődik mindkét vetési technológia területén. Megfelelő a növények magassága, illetve a szárak oldalelágazása egyaránt. A tavasz eddig csapadékhiányos volt, csak bizakodni tudunk a megfelelő termésben. Az eredményességet pontosan most már csak a „kombájn mutatja meg” nyár elején a betakarításkor.
Az őszi káposztarepce termesztéssel összefüggésben komoly kísérletek végrehajtására is vállalkozott társaságunk együttműködve gép-, illetve vetőmag forgalmazó partnereinkkel. A Simba eszközöket forgalmazó Valkon Kft-vel, illetve a KWS Vetőmagházzal indítottunk kísérletet a vetési technológia tapasztalatainak összegzésére. Hazánkban rajtunk kívül összesen hat gazdálkodó alkalmazza azt a széles sortávos technológiát, amit most nagyobb területen is kipróbáltunk. Ugyanakkor csak Jászapáti határában folytatunk olyan tapasztalatgyűjtést az országban, amely a széles sortávos vetési technológiát alkalmazva, a 29 hibridet hasonlítunk össze a vetőmagházak legújabb kínálatából . Folytatódnak emellett természetesen a fajtakísérletek, valamint az elmúlt évek tapasztalatai alapján legjobban termő öt hibrid vetőmag nagytáblás kísérletei is zajlanak.
A tapasztalatok kiértékelése nem csak a kutatóknak és a Jászapáti 2000 Mg. Zrt számára nyújthatnak hasznos információkat, de az integrált partnereink, illetve a gazdatársadalom káposztarepcével foglalkozó tagjai számára is.
Kapcsolódó galéria: Őszi káposztarepce |

