
Tevékenység Kereskedelem Partnerek Elérhetőségek Pályázatok Partnereink
| Az energiatakarékosság nem más, mint szemléletváltás![]() 2014-05-21
Az energiafelhasználás mértékének csökkentése, a hatékonyságnövelés lehetőségeinek feltárása volt az MVM Partner ZRt. által kiírt, „A vállalkozások energiatudatosságáért” pályázat egyik legfontosabb célja. Társaságunk érdekeltségébe tartozó vállalkozás, a Centrum Jászapáti Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. több éves működésének pályázatban összefoglalt tapasztalatait ítélték az elbírálók a leginkább meggyőzőnek a középvállalati kategóriájában. Báthor László energetikai vezető kiemelte, a sikerhez arra volt szükség, hogy a nap mint nap végzett energiagazdálkodási feladatokat, a megvalósult és a tervezett fejlesztések hatásainak elemzése kerüljön a dokumentációba.
– Az energetikus munkájának egyik kulcsmomentuma, hogy miként sikerül a cég partnereitől a lehető legkedvezőbb tarifaáron beszerezni az energiahordozókat, illetve ezeket hogyan lehet a leghatékonyabban és takarékosan felhasználni – mutatott rá Báthor László, aki május 14-én Takács József műszaki igazgatóval közösen vehette át a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tárcavezetőjétől, Németh Lászlónétól az elismerést jelző üvegszobrot.
![]()
A díjazott pályázatban a meglévő energiahordozó kapacitás kihasználásának rendszerét, a villamos energia vételénél a fázisjavítás lehetőségeit, illetve a különböző energiatakarékos eszközök beszerzését, alkalmazását tárta a bírálók elé cégünk. Ilyen volt például a Centrum ABC hűtőberendezéseinek (négy hűtőkamra, illetve két-két kiszolgáló és átadó pultot, a fali regál hűtőket, egy komplett csoport aggregátort és párologtatót) cseréje, illetve az üzlet világítóberendezéseinek cseréje is. A CBA Stop Áruházban már az épület tervezésekor, kivitelezésekor ügyeltünk az energiatakarékossági szempontok alkalmazására, a későbbi hatékony energiafelhasználást segítő megoldások alkalmazására. Nem véletlen, hogy külön figyelmet fordítottunk az épület homlokzatának hőszigetelésére, a padlástérben a szigetelő paplan alkalmazására, vagy épp a lapos tetős részeknél a zöld felület megjelenésére, amely télen és nyáron egyaránt plusz szigetelésként segíti az épület gazdaságos üzemeltetését, jelesül közvetlenül földgáz megtakarítást eredményez. Szintén az energiafelhasználás csökkenését eredményezi, hogy az épületben hasznosíthatóvá vált az úgynevezett hulladékhő is, a csoportaggregátor hőcserélőjén keresztül. Fontos eleme volt cégünk pályázatának a megújuló energiaforrások felhasználása. Például az, hogy a napkollektorok alkalmazásával a fitness részleg számára meleg vizet állítunk elő.
![]()
A már megvalósult fejlesztések és energiatakarékossági intézkedéseken túl a Jászapáti 2000. Mg. ZRt. tervei között szerepel jó néhány beruházási elképzelés is ebben a tárgykörben. A földgázfelhasználás nagyságrendjének csökkentését eredményezheti az úgynevezett apríték tüzelésű kazán beállítása, amellyel a gépműhelyek gázfelhasználásának egy részét kívánjuk kiváltani. A megvalósítást előkészítendő zajlanak a szükséges hatékonysági számítások, illetve áttekintjük azt, hogy milyen nagyságrendben áll rendelkezésre a tevékenységből adódó alternatív energiahordozó, ami ez esetben aprítékfa, vagy épp a szárítóban terménytisztításkor keletkező – tüzelésre alkalmas – hulladék anyag.
A villamos energia kiváltására alkalmas eszközként jelenik meg a napelemek alkalmazása, amely akár az ABC áruházak, illetve a központi irodaház villamos energia szükségletét is biztosíthatná. A tervezés már ezen a területen is megkezdődött.
– Ahhoz, hogy takarékoskodjunk az energiával, sok esetben nem kell más, mint szemléletváltozás – állapította meg Báthor László. – A pályázatunk sikerességét is legfőként az adta, hogy nem a valóságtól elrugaszkodott vágyálmokat és csak elméletben létező tervezgetést jelentett, hanem konkrét, már megvalósult fejlesztéseket, nap mint nap alkalmazott módszereket, illetve reális, a megvalósulás küszöbén álló beruházási elképzeléseket foglalt össze és mutatott be.
Kapcsolódó galéria: Elismerés az energiatudatosságért a Centrum Jászapáti Kft-nek |

