
Tevékenység Kereskedelem Partnerek Elérhetőségek Pályázatok Partnereink
| Új technológiákról első kézből![]() 2014-06-05
Ismét szakmai konferenciára, illetve szántóföldi bemutatóra invitálta a minap partnereit és az érdeklődőket a Jászapáti 2000 Mezőgazdasági ZRt, valamint cégünkkel együttműködve a KWS, a Valkon, és a Bayer szakemberei. Vetési technológiákról, vetőmagokról, a növényvédelem aktualitásairól, s nem utolsó sorban új vetőgépekről szóltak az előadók.
A repce vetéstechnológiai kísérletében a közös gondolkodás, illetve a gyakorlati alkalmazás lehetősége különböző technológiák térségi bevezetéséről, az ehhez felhasználható vetőmagok mennyiségérről, valamint a vetőgépek kihasználhatóságáról a résztvevő cégek között már 2011-ben megkezdődött. Az eltelt időszakban felhalmozódott tapasztalatokról most részletesen beszámoltak a felszólalók.
A Valkont képviselő Jócsák Attila kiemelte, hogy 2011-ben a Simba gépeket már használta mezőgazdasági társaságunk a csökkentett menetszámú talaj előkészítéshez. A következő esztendőben pedig már nagyobb mértékben alkalmazta a ZRt. Jászapátin a széles sortávú csökkentett menetszámú vetéstechnológiát. Mivel a terméseredmények meggyőzőek voltak, döntés született két darab, egy 4-, illetve egy 5 méteres, Simba SL egymenetes szántóföldi kultivátor beszerzéséről. - Az új vetőgépek megvásárlást követően 2013-ban már üzemi méretben került a földbe az említett technológiával az őszi káposztarepce. Az idei betakarítás mutatja majd meg, hogy hozza-e az elvárt eredményeket az új technológia. A kultúrát a KWS Hybrirock vetőmagjával a Bayer növényvédőinek felhasználásával termeszti partnerünk – mondta Jócsák Attila. Az eddigi tapasztalatok alapján ez a fajta különösen jól fejlődik a széles sortávú vetéstechnológia alkalmazásával. Ugyanakkor az apáti határban is végzünk fajtakísérletet, vizsgálva a technológiához alkalmazható vetőmag mennyiségeket. A tapasztalatok kiértékelése a betakarítást követően következhet.
A repce mellett a kukorica vetésének kísérletébe is közösen fogtunk a ZRt-vel. Az egymástól 21 – 55 centiméterre elhelyezkedő sorok a fejlődő növény számára sok egyéb mellett jobb térállást, jobb gyökeresedést, jobb fedést, illetve kedvezőbb fényhasznosítást eredményezhet. Az elindított kísérlettel szeretnénk igazolni, hogy mindez miként működik a térségben. Korábban hasonló technológiával már mintegy 15 – 20 %-kal nagyobb terméseredményt értek el, miközben hozzávetőleg harminc százalékkal magasabb cukortartalommal, és mintegy 10 százalékkal kisebb rosttartalommal fejlődtek.
Leszkó László a Bayer képviseletében rámutatott, hogy mindig fontos elemezni egy-egy termesztési időszakban alkalmazott növényvédők, ásványi anyag utánpótlás tapasztalatait, a felmerülő problémákra adott válaszokat. Mindez lehetőséget teremt arra, hogy a következő esztendőben alkalmazandó technológiákról, megfelelő időben értesülve a várható veszélyekről döntsenek a szükséges védekezés alkalmazásáról. Ilyen szempontból is fontos a hasonló konferenciák megszervezése.
A találkozó résztvevői megtekinthették a Valkon által forgalmazott Great Plains SIMBA DTX 300 vetőgépet, illetve egy DTX 625-ös vetőgépet, amelyeket a konferenciára időzítve szállítatta a forgalmazó cégünk telephelyére. A munkagépekkel a napokban egy vetéspróbát is végeztek munkatársaink.
Nagy Miklós ágazatvezető kiemelte, a Jászapáti 2000 Mg. ZRt. egyrészt az új technológiák hatékonyságáról, másrészt jövedelmezőségéről nyerhet képet a hasonló kísérletek tapasztalataiból, ugyanakkor az ide érkező partnerek számára úgy tudjuk ajánlani egy-egy technológia alkalmazását, hogy arról nem csak a kézikönyvekből rendelkezünk ismeretekkel, hanem már az általunk szerzett tapasztalatokról is beszámolhatunk számukra. Nem mellékesen az ilyen alkalmakkor minden esetben ajánlhatjuk szolgáltatási tevékenységünket. A héten megtartott konferencia ez utóbbi szempontok miatt is rendkívül hasznos volt a résztvevők számára.
Kapcsolódó galéria: Konferencia és szántóföldi bemutató |

