A tervezett nyereségességi szintet ugyan nem sikerült teljesítenie a Jászapáti 2000 Mezőgazdasági Zrt-nek 2013-ban, ugyanakkor jelentős, 256 millió forintos, adózás előtti eredményt könyvelhetett el cégünk közgyűlése a napokban. Lóczi Miklós vezérigazgató kiemelte, a legtöbb ágazatunk, illetve a cégcsoport valamennyi vállalkozása pozitív eredménnyel zárhatta a mögöttünk hagyott esztendőt.
A közgyűlést követően Lóczi Miklós foglalta össze az elmúlt esztendő gazdálkodási tapasztalatait. Az állattenyésztő ágazat az előzetesen tervezett eredményszintet jóval túlteljesítette. – Mindez együttesen köszönhető az elmúlt évek tudatos munkájának – jegyezte meg a vezérigazgató –, kemény hangsúlyt helyeztünk korábban az ágazat vezetőinek megfelelő kiválasztására. Tudtunk javítani az állatállomány egészségügyi állapotán, javultak az ágazat egyes területein realizált hozamok, valamivel javult a bennünket körülvevő piaci helyzet is, magasabb áron kerültek a termékeink értékesítésre, mint az elmúlt években bármikor. Mind a szarvasmarha, mind pedig a sertéstenyésztő ágazatban egyaránt sikerült megfelelő eredményt teljesítenie a munkatársainknak.
Valamelyest árnyalja a képet a hús-marha tenyésztés problémája, ugyanis ebben a szegmensben már érzékelhető a földterület, a legelő nagyságrendjének csökkenése, földtörvény változásának hatása, ami közvetlenül kihat a gazdálkodásra. A szabályzók változásával függ össze, hogy immár mind a juh, mind a baromfi ágazat további sorsát is át kell gondolnia a cégvezetésnek.
- A 2013-as esztendő legnagyobb csalódását a növénytermesztési ágazat okozta, hisz mélyen a tervezett nyereségességi szint alatt teljesített – mutatott rá Lóczi Miklós. – A vártnál rosszabb eredményekben természetesen benne van az időjárás kedvezőtlen hatása, a felvásárlási árak csökkenése is, ugyanakkor benne van a magunk felelőssége is. Bizonyos helyzetekben jobban odafigyelhettünk volna a folyamatokra. Természetesen elemezzük a kialakult állapotokat és azon gondolkodunk, hogy milyen változásokkal lehet – hasonlóan az állattenyésztő ágazathoz – átalakítani tevékenységünket.
Az egyik legfontosabb tapasztalat az, hogy míg a búza, kukorica, napraforgó, repce termesztésével kevesebb volt a probléma, ugyanakkor a valamivel igényesebb növényi kultúrák, mint a zöldborsó, cukorrépa, paradicsom, gyatrán sikerültek. Egyrészt a klímaviszonyok változása, másrészt a hatékonyság és az eredményesség követelményei alapján át kell gondolni, hogyan léphetünk tovább a termesztésben.
Az integrációs tevékenység – amely immár 17 éve folyamatosan zajlik -, illetve a terménykereskedelem hozta az eredményt, igaz valamelyest kevesebbet, mint amennyit a tervezéskor vártunk.
Tavaly átlagosan mintegy tíz százalékos bérfejlesztést tudtunk megvalósítani, amit követően a társaságnál 2,530 millió forintra emelkedett az éves átlagkereset. Idén hasonló intézkedésre nem lesz lehetőség, ugyanakkor elképzelhető, hogy ágazati szinten – függően az eredményességtől – lesz majd lehetőség a bérek további emelésére is.
Lóczi Miklós megállapította, hogy a cég finanszírozási helyzete tovább javult 2013-ban. – Egyértelműen megbízható vállalkozásként jelenünk meg a pénzintézetek számára, így az elmúlt évre már megmozdultak a bankok is, megfelelő feltételek mellett tudunk hitelt felvenni. A Növekedési Hitelprogram lehetőségeit kihasználva meglévő hiteleinket sikerült kiváltani, jóval kedvezőbb feltételekkel tudjuk teljesíteni törlesztéseinket. Az egyik oldalon ugyan csökkenő kamatszintek vannak, azonban a másik oldalon a tranzakciós és egyéb adók miatt komoly költségnövekedéssel is szembe kellett néznünk
- Még a kihívásokkal együtt is elmondható az elért eredmények és az elvégzett munka alapján, hogy mindennel rendelkezünk, amely szükséges egy normális, nyugodt gazdálkodás továbbviteléhez – mutatott rá Lóczi Miklós. – Mindezek mellett látni kell, hogy 2014 évben a szabályzók alapvetően megváltoznak. A változások leginkább a földtörvény rendelkezései hatására következnek be. A földhasználat feltételeinek átalakulásával, azzal, hogy az állattenyésztő gazdálkodók számára 1800 hektárban maximalizálták a használható földterület nagyságát, a Zrt. által használt területek nagysága is csökkenni fog. Amennyiben pedig az alapvető termelési eszköz, a föld használatának feltételei változnak, úgy a cégnek is változnia kell. Mindez együttesen maga után vonja, hogy szükség van bizonyos változtatásokra, átalakításokra. Az már egyértelműnek látszik, hogy szükség van a foglalkoztatottak számának csökkentésére a Zrt-ben, de ennek mértéke leginkább attól függ, hogy a használt földterület nagysága mennyivel csökken.
Az állattenyésztésben ugyanakkor fejlesztésre lesz szükség, szeretnénk tovább növelni a tehénállomány számát, már csak azért is, mert biztos vevője van a megtermelt tejnek, a Naszálytej Zrt. üzemeit megfelelő mennyiségű alapanyaggal kell ellátni.
Az átalakításra szükség lesz az elkövetkező időszakban, ezzel együtt is közel 310 millió forintos eredményt terveztünk 2014-ben. Az, hogy mindezt sikerülhet-e megvalósítani, egyelőre még óriási kérdőjel. Mindenesetre a gazdálkodást jó alappal indíthattuk 2014-ben a megfelelően végigvitt 2013-as őszi előkészítést követően.
Lóczi Miklós rámutatott, hogy ágazati szinten, egyes területeken voltak ugyan problémák az elmúlt évben, ugyanakkor szerencsére továbbra is elmondható, hogy a Jászapáti 2000 Mg. Zrt. érdekeltségében lévő minden egyes vállalkozás nyereségesen tudta zárni a 2013-as esztendőt.