
Tevékenység Kereskedelem Partnerek Elérhetőségek Pályázatok Partnereink
| Az elvárt eredmény szerint teljesített a repce![]() 2014-07-04
Az előző évekhez képest jó egy héttel korábban indult a repce aratása Jászapáti határában, ugyanakkor az időjárási viszonyok alig befolyásolták a betakarítás menetét. Gonda László ágazatvezető elmondta, kiemelkedő- és szerény termésátlagokat hozó táblákon egyaránt vágtak repcét az idei szezonban.
A múlt héten befejeződött őszi káposztarepce aratást négy-, illetve hat kombájnnal végezte társaságunk. A repcével vetett területek mintegy háromnegyedén az elvárt termésátlagokkal sikerült betakarítani az olajos növényt, ugyanakkor néhány peremterületen gyérebb volt a termés, ami lehúzta a termény összesített átlagát. A várt három tonnás hektáronkénti átlag helyett 2,77 tonnányi volt a teljesítés.
Ezzel együtt elmondható viszont, hogy az év elején tervezett árbevételi szintet mégis sikerült teljesíteni. A kalkulált 90 ezer forintos tonnánkénti ár helyett ugyanis, a piaci viszonyok változása következtében 95 – 96 ezer forintos áron sikerült értékesíteni a terményt.
Több kísérletet is végeztünk a repcetáblákon ebben a szezonban, együttműködve a vetőmagházakkal, valamint a munkagépek forgalmazóival.
A fajta összehasonlító kísérletben a hektáronkénti átlagtermés a 2,8 tonnától egészen 4,5 tonnáig szóródott. A kísérletben összesen 28 hibridet hasonlítottunk össze, állítottuk eredményeiket egymás mellé. Sok különbség adódott abból, hogy az egyes fajták hogyan tolerálták a 45 centiméteres vetéstávot. Számunkra már világosan látszik ezek alapján, hogy melyik fajta mire volt képes, a további elemzések pedig a vetőmagházak feladata lesz az összegyűlt adatok alapján. Az elemzések eredményeiről természetesen az integrált partnereinket is informálni fogjuk.
A repce vetésterületének felén a már említett 45 centiméteres sortávú, egymenetes (talajmunka, vetés, lezárás egy munkagéppel) technológiát alkalmaztuk, míg a másik felén a hagyományos technológiával kerülhetett a földbe a vetőmag. A legjobb terméseredmények a széles sortávú egymenetes vetésben jöttek, ami esetenként 4,4 tonnás termésátlagot is eredményezett ott, ahol a hagyományos technológiával 3,3 tonna termett meg egy hektáron.
Ennek alapján továbbra is beépítjük az augusztusi, szeptemberi vetéstervbe a széles sortávú technológiát. Fenntartjuk emellett a hagyományos vetési technológiáját is, hiszen van olyan terület, ahol ennek van létjogosultsága. A széles sortávú technológiánál célzottabb tápanyag utánpótlásra van szükség a talajban, hogy a magas termésátlag fenntartható maradjon. Az új technológiával kapcsolatban számos megkeresés érkezett társaságunkhoz az integrált partnerektől, hogy a szolgáltatási tevékenység keretében területükön is ezzel a technológiával végezzük el az őszi vetést.
Kapcsolódó galéria: Befejeződött a repce aratása |

