
Tevékenység Kereskedelem Partnerek Elérhetőségek Pályázatok Partnereink
| Az érték biztos, az ár még kérdés a búzánál![]() 2014-07-12
Szokatlanul korai időpontban, már június 27-én megkezdődött az őszi búza aratása Jászapáti határában. A helyenként kiemelkedő termésátlagokat is hozó betakarítás várhatóan a jövő hét elején be is fejezzük a búzatáblákon – tájékoztatott Lénárt Mihály ágazatvezető.
Rég nem volt példa arra, hogy Péter – Pál előtt már a búza aratása is megkezdődjön a határban. Az év elején tapasztalt enyhe téli időjárás, illetve a korán jött tavasz együttesen eredményezték, hogy korábban vágáséretté fejlődött a gabona.
Az országban több helyen jelentős károkat okozott a gombafertőzés (vörös és sárga rozsda), de gazdaságunkban ez nem okozott problémát. Ezzel ellentétben a pocok kártétele már jelentős területeken megfigyelhető volt.
Rendkívül komoly szórást tapasztalhattunk az egyes búzafajták termésátlaga között. Egyes hibrid fajtákból hektáronként nyolc tonna feletti átlagokat is betakaríthattunk. Örvendetes, hogy ezzel párhuzamosan mind a martonvásári, mind a szegedi fajták közül – függően a talajadottságoktól – arathattunk kiemelkedő terméshozammal is. Összességében elmondható, hogy a társaság egészét tekintve elérjük az öt tonnás termésátlagot hektáronként. A legnagyobb mennyiséget a takarmány minőségű termény adja, ugyanakkor arattunk euró és malmi minőségű kenyérnek való búzát is.
A betakarítással párhuzamosan már megkezdődött a szalma bálázása, majd elindulhat a tarlóhántás is, hogy a talajban még meglévő nedvességet a lehető legtovább meg tudjuk őrizni. Nem sokkal később pedig már megkezdődik a talaj előkészítés a következő szezon kultúráinak vetéséhez.
Kapcsolódó galéria: Végéhez közeledik a búza aratása |

