
Tevékenység Kereskedelem Partnerek Elérhetőségek Pályázatok Partnereink
| Társaságunk megerősödve, biztos alapokkal várhatja a következő éveket![]() 2014-08-21
Cégünk hagyományainak megfelelően ebben az évben is megemlékeztünk augusztus 20-ról, Szent István és az Újkenyér ünnepéről. Az ünnep alkalmat teremtett a számvetésre, valamint arra, hogy a mások számára is példamutatóan dolgozó munkatársainkat megjutalmazzuk.
Az ünnepségen Lóczi Miklós vezérigazgató köszöntötte a meghívottakat, elmondta, hogy az aratás sikeresen befejezte társaságunk, de természetesen még rengeteg tennivaló van hátra a gazdasági évben.
Jó minőségű gabona került a tárolókba mind árpából, mind pedig búzából, ez utóbbi átlaga meghaladta az 5,3 tonnát hektáronként. A learatott mintegy 30 ezer tonna felét kedvező áron sikerült értékesítenie cégünknek. A piaci környezet változásait nehezen lehet kiszámítani az elkövetkező hónapokra, ezért volt indokolt az aratáshoz viszonylag közeli értékesítés.
Az állattenyésztő ágaztatok – főleg a sertés és a tej megfelelő értékesítési ára miatt – egészen jó első félévet tudhat maga mögött vezérigazgatónk véleménye szerint. A folyamatos bevételt termelő ágazatok teljesítményének megtartása a második félév feladata lesz. A kukorica-termelés legfontosabb célja, hogy az állattenyésztés számára takarmányt biztosítson. Azt egyelőre pontosan nem lehet látni, hogy a takarmányszükségleteken túl lesz-e értékesíthető mennyiségű termény ebből a kultúrából.
Kedvező előjelekkel készülünk a cukorrépa betakarítása, amely a jelenlegi becslések szerint akár hatvan – hetven tonnás átlagot is hozhat hektáronként. A cukorrépa értékesítésére érvényes szerződéseink vannak. Hasonlóképp jó eredményre várunk a még földeken lévő paradicsom és bab szedését követően.
A jelenleg látható folyamatok alapján jó évet zárhat cégünk, hiszen a jónak mondható termésátlagok, és értékesítési kilátások mellett a társaság pénzügyi hátterének biztosítása, a finanszírozás is rendben van. Hiteleink legnagyobb részét már 2,5 százalékos kamatozású kölcsönre sikerült váltanunk, mindemellett pedig továbbra is rendelkezésre áll a szakmai hozzáértés, a megfelelő személyi állomány, illetve az eredmények eléréséhez elengedhetetlen csapat.
Cégcsoportunkon belül rendkívül kedvező teljesítmény bontakozik ki a Naszálytej első féléves eredményeit áttekintve. Nem elképzelhetetlen, hogy rekorddöntő lesz bevételt és nyereségességet is tekintve a 2014-es esztendő. Ez idő szerint már az ország 3- 4. legnagyobb tejfeldolgozó vállalataként tartják számon azt követően, hogy összeolvadt a Jásztej Zrt-vel.
A Jász Tész, a nagyrédei Hűtőház lehetőségei is figyelemreméltók tekintettel arra, hogy immár szinte nem győz annyit termelni, mint amennyi árut értékesíteni tudna a piacon. A Borászat számára feladatot jelent, hogy a gyér kereslet miatt tavaly bennmaradt borok, illetve a rövidesen elkészülő újbor számára is megfelelő piacokat találjon. A hatvani konzervgyár a napokban kezdte meg a paradicsom felvásárlását és feldolgozását, először a környékben megtermett növényt dolgozzák fel, később pedig már a Jászapátin termett paradicsomból készíthetik termékeiket. Az elképzelés szerint idén mintegy 20 ezer tonna paradicsomot dolgoznak majd fel. A terményalap biztosításához remélhetőleg Jászapáti is bőséggel hozzájárul majd, hiszen akár 100 tonnás átlagú terméssel is számolhatunk majd.
Mindent egybevetve jó év lehet a 2014-es mind a Jászapáti 2000 Mg. ZRt., mind pedig a cégcsoport többi tagja számára is. Kérdés, hogy ezt követően miként alkalmazkodhatunk majd a változó törvényi szabályzókhoz, az új feltételrendszerhez. Minden esetre, amennyiben igaz az, hogy a hazai gazdaságpolitika a foglalkoztatás növelése, a minél több emberi munkaerőre alapozott tevékenységek felé szeretne ellépni – fogalmazott Lóczi Miklós –, akkor cégünk a legjobb helyen van, hiszen mind az állattenyésztő ágazatok, mind a kertészeti kultúrák, mind pedig az élelmiszer feldolgozó ipar megteremti ezeket a lehetőségeket. Az sem elképzelhetetlen, hogy 2015-ben létszámbővítésre lesz szükség a feladatok megfelelő színvonalú ellátásához. Cégvezetőnk ezekkel a szavakkal köszönte meg mindazok munkáját, akik idén és korábban is munkájukkal járultak hozzá eredményeinkhez. A munkát természetesen továbbra is folytatni fogjuk, hiszen a nehézségek ellenére a Jászapáti 2000 Mg. ZRt. az elmúlt évek kihívásaira megfelelő választ adva, megerősödve léphet tovább az elkövetkező időszakban is.
Példamutató munkájuk elismeréseként cégünk vezetése több munkatársunkat is jutalomban részesített.
Száva Tímea
Munkaviszonyát a ZRt.-ben kezdte 2006. február elsején, jelenleg a Jász-Consulting Kft. munkatársa. Főiskolai végzettsége van, informatikus közgazdász.
Feladatai közé tartozik a Jász-Tész Kft.-vel kapcsolatos számlázási és pénzügyi, banki teendők ellátása, helyettesítés esetén a Jászapáti 2000. Mg. ZRt. és a Centrum Jászapáti Kft. számláinak elkészítése, banki utalásainak elvégzése.
Munkatársaival kollegális, helyettesítésekben aktívan részt vesz, új programok tesztelésében, bevezetésében közreműködik.
Csonka Tivadar
1986-ban kezdett a jogelőd Velemi Endre Tsz-ben, szakmai végzettsége autószerelő. Jelenleg az I. műhelyben dolgozik. Munkájával hamar kitűnt dolgozótársai közül. 2002-ben a Jásztej ZRt.-hez csábították autószerelőnek, de 2006-tól a szerelő brigád visszakerült hozzánk.
2011-től területi szerelőként is dolgozik az egyik műhelykocsival. Területi szerelőként mindenhez kell érteni, feladatai közé tartozik a tehergépkocsik, traktorok, kombájnok, munkagépek javítása.
Munkáját lelkiismeretesen, pontosan, nagy odafigyeléssel végzi. Számára nincs megoldhatatlan feladat. Bármilyen munkával bízzák meg, munkáját becsülettel elvégzi. Vezetőivel és munkatársaival jó viszont alakított ki.
Majorszki Lajos
2003-ban kezdett el dolgozni az üzemeltetésben, szakmája mezőgazdasági gépszerelő és üzemeltető. Főként FENDT, XERION erőgépeket üzemeltet. Részese a gabona és repcevetésnek, közreműködik a talaj előkészítésekben, részt vesz a paradicsom betakarításban, valamint logisztikai feladatokat is ellát.
Munkahelyére pontosan érkezik, és munkáját lelkiismeretesen végzi. Duplaműszakokat vállal. Törekszik a technikai újdonságok elsajátítására. Kiemelt figyelmet fordít a gondos gépkarbantartásra. Sokoldalú, önálló munkatárs.
Urbán Tamás
Munkaviszonyt 2006 év végén létesített a cég vadászati ágazatánál, mint hivatásos vadász. Tevékenységei közé tartozik a részvénytársaság vadászterületén a vadállomány védelme, a vadföldek szakszerű művelése, etetés, dúvad apasztás, vadászvendégek kísérése, szakszerű vadásztatás, ezenkívül a vagyonvédelmi feladatokban is részt vesz.
Munkáját nagy lelkesedéssel végzi, szakmai ismeretei alkalmassá teszik a feladatok ellátására. A rá bízott területen évek óta a legjobb minőségű az őz állomány. Három év átlagában a legnagyobb őzbakokat a területén és kíséretében lőtték.
Urbán István
1974-ben kezdett a II. központi tehenészeti telepen, majd a Pethes-tanyai bikahizlaló telepen folytatott állatgondozói tevékenységet az ágazat megszűnéséig.
Ezután visszakerült a II. központba, mint növendéküsző gondozó, és jelenleg is itt dolgozik.
Munkáját becsületesen, nagy odafigyeléssel végzi. Munkahelyi vezetője utasításait maradéktalanul végrehajtja. Vezetőivel, munkatársaival jó munkakapcsolatot tart fenn.
Farkas Ferenc
1972 óta dolgozik a társaságnál, illetve jogelődjeinél. A takarmánykeverő üzemben legyártott tápok kiszállítását végzi az állattenyésztő telepekre.
A szállító brigádban kezdett gépkocsi vezetőként, majd átkerült a keverő üzembe, ahol MTZ traktorral szállította a tápokat a telepekre. A honvédség után került a Fluid autóra, amivel az ömlesztett takarmányokat szállítja a mai napig.
Munkáját pontosan, önállóan végzi, figyelemmel kíséri a telepeken a takarmányok fogyását és pótolja az elfogyasztott mennyiségeket.
Zsemberi István
1983 óta dolgozik a társaságnál, felsőfokú végzettséggel rendelkezik. A részvénytársaság takarmánygazdálkodásáért felelős vezető, és a Felügyelő Bizottság elnöke.
Kapcsolódó galéria: Szent István ünnepén |

