A betakarítással párhuzamosan megkezdődött a vetési szezon
2014-09-16
Az őszi betakarításokkal párhuzamosan már megkezdődött a vetési szezon is. A következő gazdasági év eredményességének egyik alapfeltétele, hogy ebben az időszakban a gazdák megfelelő döntéseket hozzanak a növénykultúrák földbejuttatásáról. Földiné Gulyás Rozália a Centrum Jászapáti Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezetője elmondta, hogy megélénkült a jászapáti Agrocentrum forgalma a talaj előkészítés, és az induló vetések kapcsán.
Az őszi vetési időszak a repcevetésével kezdődött meg. A tapasztalatok szerint a gazdák idén nagyobb hajlandóságot mutatnak a növénykultúra iránt, aminek alapvető oka lehet, hogy a repce betakarítás jól sikerült, ráadásul a gazdálkodók jól elő tudták készíteni a talajt a vetőmagok számára.
A korábban vetett magok kelése lassan megindult, s mivel a repce vetőmag rovarölős csávázását immár tiltják a szabályok, már a friss hajtásokon kezdenek megjelenni a kártevők. Ellenük az úgynevezett taglózó piretroid tartalmú vegyszerekkel lehet eredményt elérni.
- Az Agrocentrumban a szükséges mennyiségben áll rendelkezésre a repce vetőmag, illetve az ehhez szükséges alap műtrágyák és gyomirtók. A fajta repce vetését a legtöbben augusztus végéig befejezték, ugyanakkor a hibrid vetőmagok földbejuttatására – az időjárástól függően – szeptember 20-ig még van lehetőség – tette hozzá az ügyvezető.
Az elmúlt napokban megkezdődött a napraforgó betakarítás, amit az időközben megérkezett nagymennyiségű eső komolyan befolyásolhat. Az elkövetkező napok időjárásától függően szükség lehet még a növénykultúra deszikkálására. Az ehhez elengedhetetlen vegyszereket az érintett gazdák beszerezhetik az Agrocentrumban.
Ezzel párhuzamosan zajlik a tarlókezelés, amelynek elősegítésére glifozát hatóanyagú szerekkel rendelkezünk. A szármaradványok bontására a nitrogén tartalmú műtrágyákat, illetve a cellulózbontó baktériumokat tartalmazó anyagokat javasoljuk.
Ezekben a hetekben elindul az őszi kalászosok vetésének időszaka, amelyhez rendelkezésre állnak a szüksége alapműtrágyák (MAP12-52; NPK10-15-15; NPK15-15-15; NPK8-21-21).
A vetőmagok sorában a saját előállítású, Martonvásári vetőmagokat is megtalálhatják partnereink az Agrocentrumban. Őszi árpából a Hanzi, míg őszi búzából a Kolo; a Karéj; az Apród; a Magdaléna; a Csárdás, illetve a GK-Csillag, amely vetőmagokat Lamardor-Reddel csávázták a vetőmagüzemben. Természetesen az említett fajtáktól eltérő vetőmag igényeket is teljesíteni tudja az Agrocentrum hibrid és elsőfokú búzavetőmag is egyaránt található a kínálatban.
- A tapasztalat szerint a termelők legnagyobb része próbál teret adni az új fajtáknak. Mivel nem feltétlenül a kenyérgabona minőséget keresik a felvásárlók, így megfigyelhető az elmozdulás a bőtermő fajták felé. A kenyérgabona és a takarmány minőség közötti felvásárlási árkülönbség alacsony. Igaz, ezek legtöbbje nem újravethető gabona, illetve a vetőmagok árai is magasabbak, ugyanakkor a megtermett mennyiségért kapott ár kompenzálja a hátrányokat. Idén megfigyelhető az is, hogy egyelőre kisebb az igény az őszi árpa vetőmagjára. Ami talán nem meglepő azt látva, hogy mennyit ajánlottak a felvásárlók a betakarított árpáért, persze az is igaz, hogy a vetési szezon még koránt sem ért véget ebben az évben.