A tenyészidőszak kedvezőtlen időjárási viszonyai, illetve a betakarításkor beköszöntő csapadékos idő hatásai egyaránt látszanak az idei napraforgó-termésen. Egyelőre a megfelelő árak is váratnak magukra.
A kettes telep tárolótereibe idén ősszel összesen 7500 tonna napraforgót szállítottak be. Zsemberi István a telep vezetője elmondta, hogy ez mintegy kettőezer tonnával kevesebb annál, mint amire számítottunk a szezon kezdetén. A kedvezőtlen tavaszi időjárás sokáig nem hozott csapadékot, szeptemberben viszont 140 – 150 milliméter eső hullott, ami kedvezőtlenül befolyásolta az aratást.
A tavaszi hűvös időben nem minden időszakban volt megfelelő a szemek termékenyülése, így sok volt az üres szem. A csapadékos idő miatt felázott talajra pedig helyenként rá sem lehetett menni a kombájnokkal. A két tényező együttesen okozta, hogy kevesebb napraforgó termett amint az előző években. A Jászapáti határban általában 44 százalékos átlagos olajtartalommal termő napraforgót tudnak aratni a gazdák, idén viszont az átlagos olajtartalom 42 százalékos volt. Mindezek mellett pedig az olajos növény ára sem emelkedett a tavalyihoz képest. Az induló árak úgy 80 – 82 ezer forint körül mozognak tonnánként, de egyelőre nem kezdődött meg az értékesítés.