Jó előre megkezdtük a felkészülést a zöldítés programjára
2014-10-28
A következő évben új közvetlen támogatási rendszer indul az unióban. A 2015-ben startoló új rendszer egyik fontos eleme lesz a zöld komponens. Az úgynevezett zöldítésre már ebben az évben készül társaságunk, a következő év vetésszerkezetét már az új követelményrendszer elvei alapján állították össze szakembereink.
Növénytermesztési üzemgazdász munkatársunk, Terenyei Ildikó elmondta a zöldítés programja bizonyos tekintetben a megszűnő agrár-környezetgazdálkodási pályázat folytatásának is tekinthető, csak szélesebb kört érinthet, mint az előző.
A gazdáknak a zöldítés programja keretében három zöldítési gyakorlatot kell figyelembe vennie. A növénytermesztés diverzifikálása az egyik ilyen gyakorlat, ami szerint azok a gazdálkodók, akik tíz hektárnál nagyobb szántón gazdálkodnak, azoknak adott évben legalább két növényi kultúrát kell termeszteni, míg a harminc hektár felett gazdálkodóknak legalább három féle növényt, de a legnagyobb területen termesztett kultúra legfeljebb a teljes szántóterület 75 százalékát foglalhatja el és a két legnagyobb területen termesztett növénykultúrák összesen maximum 95 százalékát foglalhatják el a szántóterületnek.
A következő gyakorlat, hogy az állandó gyepterületeket fenn kell tartania a gazdálkodónak, ezeket nem törheti fel és nem használhatja szántóként. Mindezekkel párhuzamosan pedig a harmadik gyakorlatként úgynevezett ökológiai célterületet kell fenntartani. A 15 hektár feletti szántóterületen gazdálkodóknak a szántóterületek öt százaléknak megfelelő területet kell biztosítani. Ilyenek lehetnek erdősávok, magányosan álló fák, árkok stb. Abban az esetben, hogy ha ezeken a területeken mégis növényi kultúrákat termesztenek, akkor azoknak nitrogén megkötő növényeknek kell lenniük, mint például a lucerna és a borsó.
Amennyiben a zöldítés programjának megfelelve a gazdálkodók betartják a követelményeket, akkor területi alapon igényelhetők majd a támogatások. A szigorú feltételek teljesítését a gazdálkodóknak dokumentálni kell, a követelmények betartását pedig nagy valószínűséggel ellenőrizni fogják majd.
Az alapkövetelmények tisztázása mellett a következő gazdasági év megalapozását, a vetésszerkezet kialakítását, már az új követelményeknek megfelelően dolgozták ki szakembereink a Jászapáti 2000 Mg ZRt-ben. Igaz, a támogatási pályázatokhoz a kérelmek benyújtása jövő májusban lesz esedékes, ugyanakkor az őszi vetés indításához már az új szabályrendszernek megfelelően készültünk fel. A repce vetése már befejeződött, folyamatosan zajlik az árpa illetve a búza vetőmagok földbejuttatása is.