
Tevékenység Kereskedelem Partnerek Elérhetőségek Pályázatok Partnereink
| Megkezdődik a fölhaszonbér kifizetése![]() 2014-12-17
A Jászapáti 2000 Mezőgazdasági ZRt. ahogy eddig, ezt követően is tisztességesen szeretne eljárni a vele kapcsolatban álló földtulajdonosokkal – mondta Lóczi Miklós elnök-vezérigazgató, társaságunk nyugdíjasai számára rendezett, hagyományos évzáró találkozón. Bejelentette, hogy még a héten megkezdődik a földhaszonbérleti díj kifizetése az érintettek számára.
A Pájer Antal Művelődési Házban tartott évzáró összejövetelen ismét majdnem kétszáz egykori dolgozónk gyűlt össze, hogy egy jól elkészített ebédet elköltve találkozhasson korábbi munkatársaival, ismerőseivel.
A beszélgetés felvezetéseként pedig vezérigazgatónk foglalta össze a 2014-es év gazdálkodásának tapasztalatait. Kiemelte, hogy a számok tanúsága szerint ebben az évben is nyereséggel zárhatja az évet a cégcsoport minden tagja, miközben folyamatosan fejlődni tudtak vállalkozásaink. A Jászapáti 2000 Mg. ZRt. ebben az évben szintén ott van Jász-Nagykun-Szolnok Megye TOP 50-es vállalkozásai között és ismét a legnagyobb árbevételt elérő mezőgazdasági vállalkozás a maga 9,5 milliárdos bevételével.
Eredményként számolt be arról, hogy a földtörvényből következő változásokat követően sem kellett létszámot csökkenteni, továbbra is biztosítani tudjuk a foglalkoztatásukat. Később rámutatott, hogy a cégcsoport vállalkozásiban összességében mintegy 800-850 munkavállalónak nyújt álláslehetőséget.
A mezőgazdasági tevékenység sajátja, hogy számos olyan tényezőt kell figyelembe venni a következő év tervezésekor, amely bizonytalanságot okoz – tette hozzá, amikor a 2015-ös év kilátásait tekintette át. Úgy vélte, hogy míg korábban az időjárás, a kártevők, a piac változásaival és kiszámíthatatlanságával kellett kalkulálni, most már figyelembe kell azt is venni, hogy a támogatásokról sem rendelkezünk pontos információkkal.
- Minden felmerülő nehézség ellenére bízom a következő év sikerében. A társaságban összegyűlt szakmai tapasztalattal, a vezetés hozzáértésével megtaláljuk a megoldásokat, amennyiben nem problémának, hanem kihívásnak éljük meg az elénk kerülő akadályokat – zárta értékelését Lóczi Miklós elnök-vezérigazgató.
A Muskátli Népdalkör tagjai ebben az évben is karácsonyi dalokkal tették meghittebbé az évzáró találkozó hangulatát.
Kapcsolódó galéria: Nyugdíjas munkatársak évzáró ebédje |

