Az integrált partnerek gazdálkodását segítő tájékoztató fórum újdonságokkal, aktualitásokkal
2015-03-04
Az integráció nem csak mezőgazdasági szolgáltatást, a megtermett, szerződött áru felvásárlását jelenti a Jászapáti 2000 Mg. Zrt.-nek és a velünk kapcsolatban álló gazdálkodóknak. Szakmai- és pénzügyi segítségnyújtás lehetőségét is adja a partnereink számára. Ennek megfelelően tartottuk meg ismét a február végén már szokásos partnertalálkozónkat, amelyen aktuális kérdésekről tartottak előadást és bemutatót a meghívott előadók.
Miután Szutor Imre integrációs igazgató köszöntötte az egybegyűlteket, Lóczi Miklós elnök – vezérigazgató foglalta össze az elmúlt év tapasztalatait. Mint mondta, nyereséggel, mintegy 300 millió forintos pozitív eredménnyel zárhatta társaságunk az elmúlt esztendőt. Az állattenyésztő ágazat jó alappal kezdhette az évet, ugyanakkor a növénytermesztés nem megfelelő hatékonysággal teljesített, ezért mind személyi, mind szerkezeti átalakításra szükség volt, változtatni kell a teljesítményen, az eredményességen. Társaságunk új vezérigazgató-helyettese Schmidt Antal.
A Jászapáti 2000 Mg. Zrt. cégcsoportjának minden tagja nyereséggel zárta a 2014-es évet, kiemelkedő volt az előrelépés a Jász-Tész Kft. nagyrédei hűtőházának teljesítményében, a vállalkozás immár felkerült a Heves megyei Top 50-es listára.
A tervezett beruházásokról szólva kiemelte, hogy a teljes integrációba bevont partnerek számára új szolgáltató vállalkozás indul Jász-Köre Kft. néven. A gyorsabb, hatékonyabb szolgáltató tevékenység érdekében az új cég gépberuházást indít, mintegy 500 millió forint értékben. Jászapátin az öntöző kapacitás bővítése, korszerűsítése érdekében közel 200 milliós fejlesztést tervezünk, amellyel a kertészeti kultúrák, a paradicsom, a zöldborsó, a bab termesztését szeretnénk segíteni.
A tároló kapacitás bővítését tervezzük Nagyrédén; a hűtőházban mintegy ezer tonna árukészlet tárolására alkalmas csarnok építését szeretnénk elindítani. A várhatóan fél milliárdos költséget jelentő fejlesztéshez pályázati támogatást célzott meg a vállalkozás. A hatvani konzervgyárban pedig néhány tíz millió forintos fejlesztésre lesz lehetőség ebben az évben. A 13,5 milliárdos árbevételt elérő NaszálytejZrt-ben is a tároló kapacitás bővítésére lesz szükség, várhatóan 2016-ban pedig Jászapátiban egy tejfeldolgozó üzemet szeretnénk építeni.
Lóczi Miklós elmondta, hogy a tavaly őszi betakarítást követően még a magtárakban van 10 ezer tonna napraforgó, amelynek értékesítésére várhatóan márciusban, áprilisban lesz reális lehetőség. A várható bevételből – a korábban elhangzott ígéretnek megfelelően – a beszállítók felé is szeretne cégünk visszaosztani.
A szakmai előadások sorát Bódi Zoltán fejlesztő mérnök nyitotta, aki a Syngenta Kft. idei ajánlatait mutatta be az érdeklődő termelőknek. A kukorica, napraforgó, illetve kalászos kultúrák vetőmag kínálatát, illetve a növények fejlődését, védelmét szolgáló gyomirtók, talajfertőtlenítők, kártevők és gombák elleni növényvédők egész sorát mutatta be. Az említett vegyszereknek különösen jelentős szerepe lehet azt követően, hogy az idei télen elmaradt tartósabb fagyok miatt hatványozottan lehet számítani a gombák, rovarok kártételére, a gyomok fejlődésére.
Kiemelt helyet kapott az ismertetők között a Budapest Bank gazdálkodók számára összeállított finanszírozási csomagjainak ismertetése. A gazdáknak szánt ajánlatokat, pénzügyi megoldásokat Mohácsi Andrea, illetve Kovács Viktor, a pénzintézet munkatársai vázolták. Kiemelték, hogy a bank fokozott figyelemmel és szakértelemmel fordul a mezőgazdasági finanszírozás területe felé, ráadásul egyedi ügymenetben és elbírálással döntenek (200 hektárnál nagyobb területen gazdálkodó termelők esetében) az integrált partnerek finanszírozási igényeiről.
Fazekas Károly, a DuPont területi képviselője a 2014-ben már tapasztalt és sajnos 2015-ben is várható rozsdabetegségről szólt. Mivel a tél lassan elmúlik és az előrejelzések szerint továbbra sem várható -10 fok alatti tartós hideg, a gombabetegségek fokozott megjelenésére lehet számítani az idei termelési szezonban is. Cégük által ajánlott vegyszerek pedig vetéskorlátozás nélkül felhasználhatók.
Mind a kalászosok, mind a napraforgó gyomirtására megfelelő szerekkel állnak rendelkezésre. Megoldást kínálnak a parlagfű mentesítés problémájára is, kifejezetten az allergiát okozó növény fejlődésének megállítására is kínálnak gyomirtót.
Vattay Richárd pedig az aszályos időszakokban rendkívül hasznosnak ígérkező, párolgás csökkentő anyag használatáról, forgalmazásáról szólt, illetve látványos videós prezentációval szemléltette az új szerben rejlő lehetőségeket. A „VízŐr” néven levédett szer hamarosan forgalomba kerül.
Az ADAMA-céget képviselő Fekete János szintén a kalászosokat fenyegető rozsdagomba veszélyére, a védekezés szükségességére hívta fel a figyelmet. Kifejezetten a gomba elleni védekezésre kifejlesztett új készítményeket ajánlott a gazdáknak. A napraforgó földeken terjedő parlagfű elleni védekezéshez is ajánlott vegyszereket, ahogyan nem feledkezett meg a kukorica és a repce megvédéséhez szükséges szerek bemutatásáról sem.
A mezőgazdaságban használt veszélyes anyagokról, azok szállításáról, az új szabályzókról tartott előadást Bódi Csaba. A legközelebbi ADR vizsgára traktorral vontatott pótkocsik esetében még lehetőség van a jelentkezésre.
Az aktualitásokhoz tartozott még, hogy Földiné Gulyás Rozália, az Agrocentrum vezetője elmondta: rendelkezésre áll megfelelő mennyiségben a műtrágya – közte 27%-os pétisó –is. Ugyanakkor csak azok számára adják ki, a 34%-os ammónium nitrát műtrágyát akik rendelkeznek a szállításhoz szükséges dokumentációval. A tavaszi vetésű kultúrákhoz szükséges vetőmagok folyamatosan érkeznek, a növényvédő szerek árai pedig várhatóan májusban válnak véglegessé. Itt is kiemelt szerepet kapott a tájékoztatás, miszerint a növényvédő szerek szállítása vényköteles. Minden termelő számára készséggel állnak rendelkezésre a gazdálkodásukhoz szükséges információ átadással is.
Szutor Imre zárásként elmondta, hogy a Jászapáti 2000 Mg. Zrt. integrált partnerei számára a hagyományos feltételekkel biztosítanak hitelt az input anyagok vásárlásához. Mindeközben folyamatosan kötik a szerződéseket a tavaszi árpa, a napraforgó, valamint a kukorica területekre egyaránt.