Augusztus vége, illetve szeptember elejétől kezdődően indult a műtrágyaszórás a határban. A gazdák ennek megfelelően rendelték, illetve vásárolták meg a szükséges input anyagokat az talaj tápanyag utánpótlásához – tájékoztatott Földiné Gulyás Rozália az Agrocentrum ügyvezetője. Az október derekán érkezett esőzés azonban megállította a munkafolyamatokat, át kellett gondolnia mindenkinek, hogy milyen ütemben folytatja az őszi munkákat.
Az őszi káposztarepce már a földben van, fejlődés jól indult, emiatt már ezekben a napokban a törpítésről kell gondoskodni, hogy a növény ne fejlődjön túl. Az őszi kalászosok vetése elhúzódik. A vetőmagok rendelkezésre állnak, nem fordul elő áruhiány az üzletben, de a gazdák csak azután kezdhették el ismét a munkát, amikor már száradt annyit a talaj, hogy a gépek rá tudtak menni a szántásokra.
– A 2015-ös forgalom adataiból az látszik, hogy eredményes gazdálkodással zárhatjuk az idei esztendőt is – mondta az ügyvezető. – Az árbevétel legnagyobb része az év első öt hónapjában realizálódik. Ez az Agrocentrum fő tevékenységéből adódik, mivel a mezőgazdasági termelés leginkább tavaszra koncentrálódik. A legtöbbet az év első felében vásárolják a gazdák, majd az év második felében a betakarítás következik. Az őszi kalászosok input anyagigénye kisebb, mint a tavaszi vetésű növényeké. Az idei tapasztalatokról az elmondható, hogy a vevőkört sikerült megerősíteni. A gazdák nem pártoltak el tőlünk, korábbi partnereink megmaradtak, sőt egyre több új vásárló is érkezik üzletünkbe. Ráadásul a gazdálkodók mellett egyre több a lakossági vásárló.
Az év elején még azt prognosztizálta mindenki, hogy az enyhe tél miatt 2015-ben még inkább fel kell majd készülni a rovarok, a gombák, illetve a rágcsálók kártételére. Ezzel szemben a kártevők inváziója elmaradt a nyáron. Nagy valószínűséggel a rendkívül száraz tavaszi időjárás miatt. Minden esetre a gazdáknak nem volt szüksége olyan mértékben a vegyszeres védekezésre, mint azt korábban bárki gondolhatta.
Bővítettük árukínálatunkat, hiszen autóalkatrészeket, gumiabroncsokat, minőségi csapágyak forgalmazását is felvállaltuk. Új mezőgazdasági területek felé is nyitunk azzal, hogy immár méhészeti-, illetve borászati eszközöket is kínálunk az érdeklődők számára, valamint lehetőség nyílik munkavédelmi eszközök beszerzésére is üzletünkben.
Ebben az évben már cégünk feladatává vált, hogy még nagyobb mélységben kiszolgálja a Jászapáti 2000 Mg. Zrt. anyagalkatrész igényeit, hiszen az anyacégnél megszűnt az anyagbeszerzői státusz. Ezzel párhuzamoson szolgáltatásaink köre is bővült, hiszen lehetőségünk nyílt arra is, hogy kisebb tételeket esetenként vásárlóinknak kiszállítsunk.
Egyik legújabb termékünk, a Water Retainer. A vízőr szerepe, hogy a növényeknek segítsen a talaj nedvességtartalmának megtartásában, illetve a levegő nedvességtartalmának megkötésében. A csapadékhiányos, a növények számára stresszhelyzetet jelentő időszakok átvészeléséhez nyújt segítséget. Az új készítmény nemrég került a piacra, Jászapátiban kedvező tapasztalatokat szereztünk az alkalmazásáról az üzemi kísérletek alkalmával. A készítményt azonban nem csak szántóföldeken lehet használni, alkalmazását zöldség - gyümölcs és virágkertészetekben is ajánljuk, de lakossági alkalmazása is pozitív eredményeket mutathat például a pázsit gondozásában.