Nagyjelentőségű fejlesztés végére tehettünk pontot
2015-12-08
A Nagyrédei Hűtőház hosszú távú fejlődése szempontjából rendkívül fontos, stratégiai jelentőségű beruházás fejeződött be az elmúlt héten. Elkészült ugyanis az a kettőezer négyzetméter raktárterületű hűtőcsarnok, amelynek megépítésére 406 millió forintot fordított a társaság, mintegy 40 százalékos uniós támogatás felhasználásával.
A kétszer ezer négyzetméteres, kilenc méter belmagasságú raktárakban kétféle raktározási rendszert alkalmaz cégünk – tudtuk meg Felföldi József műszaki igazgatótól. A hagyományos, tömbös elrendezésű tárolási rendszert alkalmazzuk az egyik ezer négyzetméteres csarnokrészben, míg a másik ezer négyzetméteres szegmensben mozgatható állványrendszert telepítettünk, ami megnöveli a helykihasználás hatékonyságát.
Amint befejeződött a kivitelezés, meg is kezdtük a raktár feltöltését – mutatott rá Kovács Zsolt igazgató. A társaság gazdálkodása szempontjából rendkívül fontos volt a fejlesztés, hiszen a megrendelések aránya, a piaci lehetőségeink dinamikus növekedése miatt egyre többet, éves szinten mintegy ötvenmillió forintot fordítottunk bérraktározásra, amelyhez még hozzájött az áru szállításának költsége is. A raktár létrejöttével működési szempontból jóval stabilabbá vált cégünk. Alapot teremt a növekvő értékesítési volumen biztosításához, illetve lehetőséget ad a társaság további bővüléséhez, beszerzések alkalmával a stratégiai árualap megteremtéséhez. Növekszik a raktározási kapacitás, miközben költséghatékonyabbá válik a működés.
A fejlesztések terén fontos előrelépést jelent, hogy cégünk két új kisteherautót vásárolt fagyasztott termékeink belföldi disztribúciós szállítási kapacitás bővítése érdekében. A Jász – Tész Kft. egy Lineár öntöző rendszert vásárolt, és telepített Jászapátiba, ami a borsó-, és fejtett bab termesztés hatékonyságát növeli, ezzel az árualap megteremtését teszi biztosabbá.
A hűtőcsarnok kivitelezése és az egyéb beruházások közben persze nem szünetelt a termelés, folyamatosan zajlottak a szezonális munkák. Ahogy azt már jeleztük a vágott és fejtett bab szezonja jól sikerült. Megfelelő mennyiségű és minőségű alapanyagot tudtunk felvásárolni. Ezzel szemben a következő kultúrákkal, a paradicsom és a paprika árualapjának megteremtésével már akadtak gondok. Mindkettőből többet szerettünk volna felvásárolni a szezonban, de a tenyészidőszakban érkező hőhullám és hosszú szárazság miatt erre nem volt lehetőség. Hasonló volt a helyzet a brokkoli, a karfiol és a lilakáposzta tekintetében is. A leszerződött mennyiség mindössze 35 – 40 százalékát tudtuk csak beszerezni. A szerződött mennyiségek szállítása érdekében az elkövetkezőkben importból kell majd pótolnunk az árualapot.
A 2015-ös tevékenységben meghatározó volt, hogy a második félévben az időjárás miatt nem sikerült a várt mértékben felvásárolni a későbbi termeléshez szükséges árualapot. A nyersanyag beszerzés éves szinten a tervezetthez képest mintegy nyolcvan százalékos teljesítést mutat. Ugyanakkor az értékesítési árbevétel mintegy tíz százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi szinthez képest. Általában jellemző volt az idei évre hogy folyamatosan bővültek az értékesítési lehetőségek, növekedetett a kereslet.
A kereslet növekedésével, a termelés felfutásával szükség van új munkatársak felvételére, a létszám bővítésére. A szezonális jellegű feladatok megoldását munkaerő kölcsönző cégek alkalmazottainak foglalkoztatásával oldjuk meg. A térségben egyre nagyobb problémát jelent a betanított szezonális munkaerő biztosítása, így már előfordult, hogy időszakosan foglalkoztatnunk kellett a Hajdúságból érkezett 18 munkatársat. Folyamatosan keresünk targoncásokat, villanyszerelőket, lakatosokat.