
Tevékenység Kereskedelem Partnerek Elérhetőségek Pályázatok Partnereink
| Az eredményesség megőrzéséhez alkalmazkodni kell a változásokhoz![]() 2015-12-16
Az üzemeltetés területén dolgozó munkatársaink évbúcsúztató rendezvényét pénteken tartottuk a Park étteremben. A rendezvényen alkalom nyílt a cégműködtetés napi, gyakorlati tapasztalatai összefoglalására és természetesen egy kellemes ebéd melletti beszélgetésre is.
A megjelent munkatársakat Nagy Miklós üzemeltetési és növénytermesztési igazgató köszöntötte, majd átadta a szót Lóczi Miklós elnök – vezérigazgatónak. A vezérigazgató megköszönte mindazok munkáját, akik tevékenységükkel segítették a Jászapáti 2000 Mg. ZRt. munkáját ebben az évben. Mint mondta, jól teljesített a növénytermesztési ágazat, az állattenyésztés területén azonban rengeteg gondot okozott a felvásárlási árak nagyarányú esése. Minden esetre a már rendelkezésre álló adatok szerint pozitív eredménnyel, mintegy 200 millió forintos nyereséggel zárhatjuk a 2015-ös esztendőt.![]()
Lóczi Miklós bejelentette, hogy a hatósági engedélyeztetési folyamat lezárulta után, a napokban elindulhatott a nemrég cégcsoport érdekeltségéhez került miskolci tejüzem. Az egy évvel ezelőtt létrehozott, mezőgazdasági szolgáltatással foglalkozó Jász - Köre Kft-ről szólva pedig kiemelte, a fiatal társaság – amivel hosszú távra tervez a cégvezetés – figyelemre méltó hatékonysággal és eredményességgel végzi feladatát. A szomszédos területeken jól együtt tudtak működni, tudtak segíteni egymásnak jászapáti és hevesi központú társaságaink. A két, hasonló tevékenységi körrel tevékenykedő gazdasági egységünk működésének tapasztalatait mindenképpen összehasonlítja a cég vezetése, hogy a kedvező gyakorlatokat mindkét társaságnál alkalmazni lehessen.
A jászapáti központtal működő Jászapáti 2000 Mg. ZRt. és a Jász - Agro Kft. egyaránt a földtörvény lehetőségei szerint 1800 hektáros területen gazdálkodik, ugyanakkor voltak olyan földek, amelyektől az új szabályok miatt le kellett mondani. Alkalmazkodni kell a változásokhoz. Mindez pedig azzal jár együtt, hogy társaságunknak is át kell gondolni, hogy miként lehet még hatékonyabban működtetni azt.
A vezérigazgató bejelentette, hogy a téli nagyjavítás februárban kezdődik a műhelyben, januárban ügyeleti rendszerben zajlik a munka. Mindenkit biztosított arról, hogy azok számára, akik eddig is megfelelő hozzáállással végezték feladataikat, nem lesz változás a jövőben sem, nem csökkennek a keresetek.
Az elnök – vezérigazgató kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánva köszönte meg mindenki munkáját.Kapcsolódó galéria: Az üzemeltetés munkatársainak évzárója 2015 |

