Az új hűtőház működése, illetve az ezzel párhuzamosan végrehajtott racionalizálási intézkedések hatására azonnal érzékelhető költségcsökkenést, hatékonyság javulást tapasztalhatunk a Jász-Tész Kft,. nagyrédei hűtőházának működésében. Az első eredményekről Kovács Zsolt ügyvezető számolt be.
Az átadást követően a betárolás azonnal megkezdődött a hűtőházba az addigi bértároló helyekről, a munkát január végére sikerült is befejezni. Az árualap áthelyezésével párhuzamosan a korábban is rendelkezésre álló tárolók belső átszervezése is lezajlott.
- Racionalizáltuk a tárolást, növeltük a hatékonyságot. A mozgó állvánnyal szerelt teremet export árualappal töltöttük fel, a hagyományos, rakoncás tárolótérben nagyjából a kapacitás feléig töltöttük fel a termet – mondta Kovács Zsolt. – Gyakorlatilag az átadást követően azonnal megkezdődött és azóta is folyamatos az üzemszerű használat. A tapasztalatunk pedig az, hogy a költségcsökkentésre, illetve a hatékonyság növelésére irányuló korábbi terveink visszaköszönnek a hétköznapokban.
Ráadásul az új tárolóterekkel lehetőség nyílt arra, hogy a régi hűtőterek karbantartását, takarítását tervezett ütemezésben végrehajtsa a vállalkozás, illetve rendszeres legyen a későbbiekben ez a tevékenység. A költségek csökkenése, tehát a bérleti díjak, a szállítási költségek csökkenése azonnal tetten érhető a számokban, ráadásul az elmúlt hetek tapasztalata szerint az új rendszer jól illeszthető volt a vállalatirányítási rendszerhez, a készletnyilvántartásához is. Rugalmasabban oldható meg a be és kitárolás, az adatok kezelése a nyilvántartási rendszerben, gyorsabbá, pontosabbá vált a rendszer.
Mindeközben az év első hónapjaiban sikerült megkötni a nyersanyag utánpótlást biztosító szerződéseket a gazdákkal. A gyártási volumen 5500 tonnára emelkedett éves szinten a korábbi, mintegy 3300 tonnával szemben. A bővülést szintén a tárolási kapacitás növekedése tette lehetővé. – Utánamehettünk a piaci igényeknek – jegyezte meg Kovács Zsolt – A saját gyártott termékekből egyre nagyobb mennyiségben rendelnek a már meglévő partnereink, illetve növelni tudtuk a vásárlóink körét, például az arab piacon is.
A nyersanyag vetése megkezdődött, a zöldborsó magok a földbe kerültek, a talaj csapadékkal jól feltöltött, immár a melegebb időjárásra várnak a gazdák. Időközben pedig megkezdődtek az értékesítési szerződéskötések is.