
Tevékenység Kereskedelem Partnerek Elérhetőségek Pályázatok Partnereink
| Intenzív munka a földeken![]() 2016-07-17
A héten befejeződik az idei gabonaaratás. Társaságunk gazdálkodásának meghatározó részét kitevő kalászosok betakarítását semmilyen külső tényező nem hátráltatta, munkatársaink jó ütemben tudtak haladni a kombájnokkal. Nagy Miklós növénytermesztési és üzemeltetési igazgató foglalta össze a tapasztalatokat.
Az őszi árpa betakarítását már teljes egészében elvégezték munkatársaink. A kultúra mintegy 460 hektáron került a földbe, amiből 35 hektáron vetőmagot termesztettünk. A vetőmagterületekről hektáronkénti átlagban 5,7 tonnát sikerült aratni, míg a többi árpaföldről több mint 6,62 tonnás hektáronkénti átlag került a magtárakba. Az árpaaratás végére már párhuzamosan elindult az őszi káposztarepce vágása. A kultúra termésátlagát meghatározta, hogy az őszi belvizes időszakokat követően több területen foltokban megmaradt a víz, ahol nem tudott fejlődni a növény. Ősszel 395 hektár területen vetettük el a repcét. A belvíz miatt nagy volt a termésátlag szórása, a négy tonnás hektáronkénti átlagtól az 1,8 tonnás átlagig sokféle eredmény született. Biztató viszont, hogy rendkívül jó minőségű (nyolc százalékos nedvességtartalmú) olajos növényt sikerült termelnünk idén, aminek jó ára lehet a piacon.
A búzaaratás az őszi durumbúza betakarítással kezdődött. A 136 hektáron vetett növényből 4,42 tonnás hektáronkénti nettó átlag került a tárolókba. A 83 hektáron megtalálható tavaszi vetésű durumbúzából a tavasszal és nyárelőn elmaradó csapadék miatt kevesebb, 2,3 tonnás átlagot lehetett beszállítani. Durumbúza minősítések már zajlanak, az első visszajelzések pozitívak a megrendelők részéről.
Július 3-án óriási lendülettel kezdődött el a búzaaratás. A betakarítás első három napján mintegy 2000 tonna gabona került egy-egy nap a magtárba. Az ekkor szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a II-es telepünkre az elkövetkezőkben egy újabb hídmérleget kell megépíteni, hogy integrált partnereink, és saját járműveink is megfelelő ütemben tudjanak haladni a nagy munkával. Ez idő szerint mintegy kettőszáz hektárnyi búza áll még a földeken, amit időjárástól függően néhány napon belül learatnak munkatársaink.
Természetesen a kultúrák vágását követően megtörténik a bálázás, illetve megkezdődtek a tarlóhántások is. Az árpaföldeken ez időközben be is fejeződött a tarlóhántás már, illetve folyamatosan halad a repce és a búzaföldeken. A következő napokban már a következő évi őszi káposztarepce vetésterületének talaj előkészítő munkálatait lehet tervezni. Illetve a borsó betakarítás után egy mélyebb 40 – 45 centiméteres talajlazítást is elvégzünk miután a kultúrának helyt adó földeken – több helyen – belvizes foltok voltak azt elmúlt hónapokban.
Kapcsolódó galéria: Aratás 2016 |

