Mezőgazdasági szolgáltatás, több mint nyolcezer hektárnyi integrált
2016-09-09
Integrált partnereink megművelt területein is befejeződött a kalászosok aratása és napokon belül megkezdődik a napraforgó, majd a későbbiekben a kukorica betakarítása. A gazdálkodók számára az idei gabona termésátlaga kedvezően alakult, ugyanakkor a felvásárlási árak alacsony szintje komoly fejtörést okoz a gazdáknak, ha értékesíteni akarják a learatott terményt. Az integráció aktuális kérdéseiről Szutor Imre integrációs igazgató adott összefoglalót.
A Jászapáti 2000 Mezőgazdasági ZRt. összességében 8100 hektárnyi területen folytat integrációs tevékenységet. Ebből 3700 hektáron őszi búzát vetettek a gazdák ebben a szezonban, 1460 hektárra került őszi árpa, 330 hektáron növekedett őszi káposztarepce, 150 hektáron pedig tritikálé. Lassan megkezdődik a betakarítása a 600 hektáron vetett kukoricának, illetve az 1870 hektáron földbe került napraforgónak.
A szezon kezdetén, a múlt év őszén helyenként komoly csapadékmennyiség érkezett, így volt olyan gazda, akinél novemberre tolódott ki a vetés befejezése. A viszonylag enyhe tél miatt a kultúrák jó kondíciókkal teleltek át, megfelelő fejlettségi szinten érte őket a tavasz. Meg kell említeni azonban, hogy a tél végén, kora tavasszal érkezett csapadék helyenként belvizes foltokban gyűlt össze, és befolyásolta az adott területen található növények fejlődését, mind termésátlag, mind minőség szempontjából.
Ezzel szemben később sem a napraforgó, sem pedig a kukorica vetését nem befolyásolta az időjárás tavasszal, és kórokozók, kártevők sem jelentek meg a táblákon. Tavaly ugyan jelentős volt a sárga rozsda fertőzés, azonban a megfelelő technológia alkalmazásával ez a veszély már kiküszöbölhető volt.
Az elmúlt év gabonaterméséből megmaradt készletek iránt az év folyamán sem mutatkozott nagyobb érdeklődés. A kereslet hiánya pedig a nyáron betakarított kalászosok árára is rányomta a bélyegét. Az árpa tonnájáért tavaly 35 ezer forintot fizettek a kereskedők, idén azonban 33 ezer forint felett nincs ajánlat – mondta Szutor Imre. Talán még inkább szembetűnő az árszint csökkenése a búzánál. Míg tavaly a malmi minőségű gabonára tonnánként 46 ezer forint körül lehetett vevőt találni, addig ezekben a hetekben a szintén malmi minőségű áru tonnájáért sem fizetnek 40 ezer forintnál többet. A vásárlásokat természetesen befolyásolta az is, hogy a magtárakban még az aratás előtt is jócskán volt áru. Minden esetre részvénytársaságunk tárolótereit sikerült szabaddá tenni a betakarítási munkálatok indulására.
A partnereink által behozott termény körülbelül fele – fele arányban tartalmaz malmi minőségű búzát, illetve euró és takarmány minőségű gabonát. Az értékesítés folyamatos, igaz a piacon jelenleg a kereskedők nemigen keresik még az idei búzát.
A napraforgó és kukorica terméskilátások kedvezőek, pozitív a várakozás. Az időjárás egy esetben volt befolyással a fejlődésre, amikor is a nyár derekán erős széllel, helyenként jégveréssel vonult végig a kistérségen egy vihar. Egy-egy táblában meglátszik a heves időjárási jelenség hatása még közvetlenül a betakarítás megkezdése előtt is. Az állomány szárítása megkezdődött, folyamatban van. Vannak olyan területek, ahol – amennyiben az időjárás is úgy akarja – még ezen a héten megindulhatnak a kombájnok.
A következő 2016 – 2017-es szezonra vonatkozó integrációs szerződések megkötése ezen a héten megkezdődhet. Az eddigiekhez megszokott szakmai színvonalon szolgáltatásokkal, Budapest Bank finanszírozással áll társaságunk partnereink rendelkezésére – mutatott rá az integrációs igazgató.
A Jászapáti 2000 Mg. ZRt. integrációs tevékenysége 2017-ben lesz épp húsz esztendős. Szutor Imre igazgató kiemelte, remélik azt, hogy ezt a különleges évet is komoly terméshozamokkal, és az ideinél mindenképp kedvezőbb piaci környezetben vihetik végig.