A figyelem java immár a felvásárlási árakra összpontosul
2016-09-24
Célegyenesébe fordul az idei betakarítási szezon. Mostanra már a napraforgó nagy része is a magtárakba került, októberben pedig a kukoricatáblákon is elvégzik feladatukat a kombájnok, amivel gyakorlatilag be is fejeződik a szántóföldi kultúrák aratásának idei szezonja. Zsemberi István terménygazdálkodási igazgató az őszi munka vége felé járva tekintette át az elvégzett munka eredményeit.
A terményátvétel idén is az őszi árpával kezdődött. A társaságunk által megművel területekről, illetve a gazdák földjeiről június 16-tól kezdett érkezni a gabona. Ebből összesen 8700 tonnát tárolhattunk be a Jászapáti 2000 Mezőgazdasági Zrt. II-es telephelyének magtáraiba. A II-es telephelyre a gazdák egyébként úgy harminc kilométeres körből szállítják be a megtermett áruikat.
Az árpa után a repce termés beszállítása indult el, majd vele egy ideig párhuzamosan az őszi búza is. Előbbiből összesen 1740 tonna, utóbbiból pedig 17860 tonna került a síktárolókba. Ez idő szerint már javában zajlik a napraforgó átvétele, amiből eddig 5000 tonnát tárolhattunk el, és további 2000 tonnára számíthatunk a gazdálkodók jelzései alapján.
Az olajos növények minősége jó, ugyanis mind a repce, mind pedig az eddig érkezett napraforgó olajtartalma bázis feletti volt az átvételkor. Az őszi búza minősége már változónak mondható. A betárolt mennyiség 45 százaléka számít ugyanis malmi minőségnek, a többi, 55 százalék pedig takarmányként hasznosítható.
- Nem elsősorban az időjárási körülmények eredményezték, hogy túlsúlyba került a takarmány búza ebben az évben – jegyezte meg Zsemberi István. – A termelők az utóbbi időben egyre szívesebben választják már vetéskor a takarmány fajtákat. Ezek a fajták ugyanis többet teremnek a malmi búzafajtáknál, de kevesebb ráfordítást igényelnek. Ugyanakkor nem fizetnek sokkal kevesebbet érte a felvásárlók, mint a malmi minőségű búzáért.
A raktározás nem okozott gondot a szezonban még annak ellenére sem, hogy mintegy 2500 tonna ótermésű búza tárolását is meg kellett oldani. Az év közepétől ugyanis bérbe vette társaságunk a Concordia Jászapáti telephelyét és oda is szállíthattuk az érkező terményekből.
A kukorica betakarítása októberben kezdődik és az előzetes – a gazdák jelzését alapul vevő – kalkuláció alapján úgy ötezer tonna szemes termény betárolását kell még megoldanunk 2016-ban. Amennyiben a termény nedvességtartalma azt szükségessé teszi, rendelkezésre áll két darab CIMBRIA szárító berendezés.
Közben persze megindult az értékesítés folyamata is. Jelenleg már sikerült vevőt találni a repcetermés egészére, illetve már megvásárolták az eddig behozott napraforgót is. Az olajos növények ára nagyjából az előző évi szinten mozog, ugyanakkor a gabona ára még a tavalyi alacsony szintet sem éri el. A tárolt gabona hatezer tonnájára jelezte igényét társaságunk, mert ennyi a takarmánykeverő alapanyagigénye az elkövetkező hónapokra. A fennmaradó mennyiségre még vevőt keresünk. Igaz, mind az árpából, mind a búzából történt már értékesítés ebben a szezonban is.