
Tevékenység Kereskedelem Partnerek Elérhetőségek Pályázatok Partnereink
| Optimistán, jó kondíciókkal várjuk az új esztendőt![]() 2016-12-22
A Jászapáti 2000. Mg. ZRt. Igazgatósága 2016. évi utolsó ülését december 20-án tartotta. Hosszú évek hagyománya, hogy az ülést követően a részvénytársaság vezetése az igazgatóság és felügyelő bizottság tagjait, az ágazatok vezetőit, valamint a Jászapáti csoporthoz tartozó vállalkozások vezetőit évzáró ebédre invitálja.
Lóczi Miklós elnök-vezérigazgató köszöntőjében röviden értékelte a hátrahagyott esztendőt.
Elmondta, hogy a 2015-ben elkezdett racionalizálások eredményei megmutatkoztak, az elmúlt időszak átalakításai az év végére már költség csökkenést eredményezett, egy gyorsan változó világban élünk, amelyhez alkalmazkodnunk kell, az eredmény megtartása érdekében.. Kihívásokkal teli időszakot tudhatunk magunk mögött, - ahogyan fogalmazott - értek meglepetések, történtek olyan dolgok, amelyekre nem számítottunk, de úgy tűnik, a problémák nagy részén túl vagyunk, az egyes ágazatokban mutatkozó pozitív eredmények alapján a 2017-es évnek jobbnak kell lennie, mint az idei volt. A jelenlegi számadatok szerint a Jászapáti 2000 Mg. ZRt. 2016-ban is nyereségesen gazdálkodott és a cégcsoporthoz tartozó vállalkozások is pozitív eredménnyel zárják az esztendőt.
![]()
Lóczi Miklós ez alkalommal is megköszönte minden cégvezető és minden munkatárs 2016. évi munkáját. Kellemes ünnepeket, jó egészséget, az új esztendőre pedig eredményes együttműködést kívánt.
Kapcsolódó galéria: Vezetői évzáró rendezvény |

