
Tevékenység Kereskedelem Partnerek Elérhetőségek Pályázatok Partnereink
| Beérett a zöldborsó a betakarításra![]() 2017-06-15
Fontos kertészeti növényünk a zöldborsó, két szakaszban, összesen 94 hektáron került elvetésre.
A terület szántással és lazítással lett előkészítve, valamint az őszi alapműtrágyát is időben kijuttattuk, így megfelelő minőségű talajba tudtuk elkezdeni a zöldborsó vetését - mondta Király Csaba ágazatért felelős vezető. Március 16-án kezdtük meg a vetést és folyamatos munka mellett április elején sikerült a 94 hektár területtel végezni.
A májusban lehullott sok csapadéknak köszönhetően az első szakaszban elvetett kultúrát nem kellett öntözni, a második szakaszban elvetett borsót júniusban viszont két alkalommal már kellett locsolni.
Az elmúlt évhez viszonyítva két héttel korábban, június 2-án kezdtük meg a zsenge szemek betakarítását. Két kombájnnal 24 órás műszakban dolgozunk és előreláthatólag június utolsó hetében végzünk az aratással.
Folyamatos a beszállítás a Jász-Tész Kft. nagyrédei hűtőházába, ahol mirelit termékek alapanyagaként kerül feldolgozásra a Jászapátin megtermelt borsó, a minőséggel elégedettek a hűtőház szakemberei is.
Örömmel számolhatok be arról, hogy a termésátlagunk a tavalyihoz képest is jobban alakul, a jelenlegi adatok alapján 7,5-8 to/ha között mutatkozik, a költségek a tervezettek szerint alakulnak.
Kapcsolódó galéria: Zöldborsó betakarítás |

