Cégünk hosszú évek óta szerződésben áll a szarvasi Gallicoop ZRt.-vel, ahová évente közel húszezer darab pulykát szállítunk.
Az állattenyésztésen belül a Jász-Agro Kft. a Kutrica telepen foglalkozik pulykaneveléssel és hízlalással. Évente két alkalommal, márciusban és augusztusban fogadunk 4900 db tojó és 4900 db bak napos pulykát, amit a Gallicoop Zrt. szállít hozzánk.
A napokban a 4650 db bakpulyka vágóhídra történő átadására került sor, amelyek 19 hétig nevelkedtek a telepen.
A felnevelés során 19,5 kg-os átlagsúlyt értünk el és csaknem 100%-ban I. osztályú minősítéssel kerültek el tőlünk a pulykák. A nálunk töltött idő alatt állategészségügyi probléma nem merült fel, bár az utóbbi hetek forróságát nehezen viselte az állomány – tájékoztatott bennünket Kis Balázs, az ágazat vezetője.
A telep jelenleg üresen áll, a dolgozók az istállók takarításán, fertőtlenítésén dolgoznak, hogy az augusztus 31-én érkező újabb tízezres állományt az előírásoknak megfelelően tudjuk fogadni – mondta el Kis Balázs.